Viant olvasni olyan,mintha az ember besétálna egy Dali képbe.Szürreális világában az abszurdba hajló,határtalan fantázia és a nyakatekert humor az úr.Költőiség és magával ragadó misztikusság jellemzi.Oly könnyed,mégis oly súlyos.Megrendítően szép és szomorú egyszerre.Keserédes.Lehetetlen kategorizálni,stílusára nincsenek megfelelő szavak.Váratlan,páratlan,hihetetlen.Mégis emberi.Lebilincselő.Művészi.Néha túl groteszk, bizarr és szívtépően furcsán valóságos. Néha erőszakos és undorító és csodálatos!Amikor először olvastam,kezdetben nagyon nem.Aztán nagyon!Nagyonnagyonnagyon! Úgy fogott meg,hogy nem tudtam,mivel,de nekem az jó volt,nagyon.Egyik nagy trükkje,hogy a végére érve azonnal késztetést érzünk arra,hogy újra elolvassuk.Lenyűgözött az az álomszerű világ,mely oly irigylésre méltó,melyben hátrányai ellenére is szívesen élne az ember,már csak a felejtő gépért is,meg a vapitikért és persze a kis rózsaszín felhőkért,melyekben meleg van és fahéjascukor-illat,óóó...és koktélzongora!Beleszerettem ebbe a világba,ahol majdnem mindig jókedve van az embernek és a maradék idejét pedig alvással töltheti,ahol a napfény tündértáncot jár és a kertben finom,kis kék meztelencsigák teremnek,melyek elfogyasztása után tudsz repülni,és vad házinyulak is legelésznek ott és béget egy vadászblézer,és közben szól a jazz, a szving meg a blues egy fekete macskáért. És miközben felpillantottam olvasás közben azt vettem észre,hogy piros fű nőtt a linóleum helyén és sok kis puha vakondokkal vagyok beborítva és "környös-körül bőséges csend lett,és a világ maradék részének java kezdett egy fabatkát sem érni."
Zseni,zseni,zseni! Leborulok, Monsier Vian, je t'aime Boris, és vastaps,véget nem érő.
Olvassatok Boris Viant !!!
