Igent mondtam, és hagytam magam táncba vinni,mosolyogtam és káromkodtam és bólogattam és fejet csóváltam Pepin bácsi szó- és történetáradatán, aki aztán elkalauzolt A Sörgyárba,ahol felmásztam vele a kéményre ,és ittuk a sört,mert ugye,köztudott,hogy:" Ki jó kedvet akar nyerni, sört kell annak gyakran nyelni.", és aztán azt is megállapítottam,hogy"…hát igen, a világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom…" és azóta szállóigeként mondogatom: "Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!" ,majd következett a bepillantás a Szigorúan ellenőrzött vonatok menetrendjébe, beköltöztem a kis állomásra, és szemmel tartottam a főnök úr galambjait és bőrkanapéját,és imádtam,hogy az alvadt vér-szerűen sötét háborús hangulatba belecsempésződött a humor,a popsibélyegzés, majd biztosítási ügynökök üzleti rendjét követtem városról városra, páciensről páciensre a húsbolttól egész a bolondokházáig, aztán Őfelsége pincére lemeztelenítette és virágszirmokkal díszítette a lelkem, és megtudtam tőle,hogy "két ember közt legemberibb kapcsolat a csönd"és újfent,hogy "az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű", ahogy azt is,hogy "…hát kérem, a világ legnagyobb cége, ugyebár, a katolikus egyház, az olyasmivel kereskedik, amit még soha senki nem látott, amit még soha senki nem fogott, amivel, amióta világ a világ senki sem találkozott, és ez, kérem, az, amit Istennek neveznek…"
Hrabal jól írt. Jót írt. Mert az életet írta, pont olyan sírós-nevetősen, olyan keserédesen,ahogy van,volt, ahogy élni jó.
Hrabal szerintem igazából költő volt, csak kiírta a verseit a lapszélig,mert végülis minek pazaroljon a papírral, meg aztán így hamarabb beleverte az írógépbe a szövegeket, előbb mehetett a kocsmába,hogy olyan bölcsességeket állíthasson,mint ez is: "Önmagunk megismerésének legáltalánosabb módja a macskajajos állapotban utólag mindig kielemzett részegség." És ezt :" Ha kedvünket leljük a halálban, kezdünk helyesen gondolkodni az életről."
