Hogy vagyok?
Hogyne lennék!
Kösz, jól, tökjól!
Tényleg! Élek,
mint hal a vízben,
mint marci hevesen,
szabadon, mint a madár,
mint a szombat,
mint szappanozni.
Megvagyok,
vagyis meg leszek,
remélek,
várok, várom a…
Neeem! nem a nagy Őt,
csak a végzetet.
Ja, hogy az ugyanaz? Lehet.
Semmi bajom, komolyan.
Mint egy álom, pont olyan.
Édes, szép az élet,
semmitől se félek!
Úgy vagyok, hogy sehogyse vagyok.
Kissé nyomorultul.
Kábé, mint akit agyonütöttek,
aztán ledarálták rútúl,
aztán lehúzták a klotyón.
Rossz a gyomrom folyton,
és fáj a derekam, a fejem,
a szívem, a mindenem,
halni készülök percenként,
mintha várna a nemlét,
a torkom száraz,
mintha homokkal lenne teli,
és sósat kell nyelni,
folyamatosan bőghetnékem van,
egy alapos sírás kellene talán.
Szóval neked kicsöngettek, kisanyám!
Persze lehet, hogy csak tavaszi fáradtság.
Ja, meg őszi, meg téli,
meg mittoménmi.
Totálmegmakkanás.
Kikészülés, mi más?
Tisztadepi, szinteöngyi.
Hát, mingyá kivetem magam az ablakon.
Jól érzem magam, tényleg, nagyon!
Nyugi, még vannak terveim,
a jövőre nagy ötleteim.
Például, lelépni innen.
Honnan? Hova?
Esetleg kútba ugrani!
Vagy valahova.
Csak hol találok vajon kutat?
Talál, aki sokat keres, kutat!
Egy balta kéne. Durva!
Embert faragni magamból újra!
Szóval, köszi a kérdést, vagyok,
jól, rosszul, sehogy, nagyon.
