Az Élet nem fekete-fehér-igen-nem.
Az csak egy játék. Az Élet az szivárvány,
tarka, pepita, szürke, színtelen,
olykor mostoha, máskor királyság,
szörnyű, bonyolult, nem könnyű, nehéz,
keserédes, rémséges, szívtelen,
szépséges, túl sok, iszonyú, kevés,
regényes, reményes, reménytelen,
néha biztos, persze, többször talán,
gyakran örökké, sokszor sohasem.
Az Élet színes játék, rejtvényes talány,
és nem fekete-fehér-igen-nem, hanem...
Mit láttam benned? Nem tudom ma sem még.
Mit láttál bennem? Ez is egy nagy kérdés.
Mit láttam először? Végtelen magányt.
Mit láttál te akkor? Hirtelen csodát?
Én benned kezdetben? Kedves bolondot!
És aztán vadembert, férfiállatot.
Te akkor énbennem? Megláttad a nőt,
a szépet, a szeszélyest,a szeretőt.
És én a szemedben? Furcsa vágyakat.
És te vajon akkor? Csigaházamat.
Mit láttunk egymásban? Te talán tudod.
Lehetőségeket? Majd elárulod?
Mit láttam? Mit láttál? Azt hiszem, talán...
Pusztán délibábot. Mit számít ma már?
Mikor tizenhét éves voltam én
ébren is álmodó, érzékeny kislány,
vattacukorfelhős, tündérmesekék,
szerelemízű volt akkor a nyár.
Ő mellém lépett az ablak elé,
mintha csak tegnap történt volna olyan,
szeme mosolygott és megszólalt mellé,
hozzá képest szokatlan komolyan:
"Látja,milyen azúrkék most az ég,
érzi,milyen illatos a levegő?"
Én éreztem és ámultam: "Csodaszép!"
és nem láttam,csak kék szemét, csak Őt.
Elmúlt azóta ugyanannyi év,
de nem múlik el soha az a kék.
