Mi a bajom?
Ha bárki megkérdezi, úgyis azt válaszolom:semmi! Még vissza is kérdezek:mi bajom volna? Dehogy, nincs semmi bajom.Minden oké és tökjól vagyok, köszi!-mondom olyan hangosan és olyan hangon, hogy egész hülyén hangzik. Még mindig rosszul hazudok. De tanulom. Mert muszáj. Mert mindenki hazudik itt már, hát hazudok néha én is, néha anélkül, hogy észrevenném...Tiszta őrület! De erre a kérdésre pl., hogy: mi bajom van?, erre a kérdésre nem lehet őszintén válaszolni.Leginkább sehogyse lehet, mert túl bonyolult ahhoz az egész, hogy szavakkal el lehessen mondani. Vagyis, röviden:hosszú! Ez annak a rövidítése,hogy nem fogom elmondani. Mert nem tudom. Meg nem is volna annak semmi értelme...
Megpróbálom mégis, valahogy.
Szóval:
Mi a bajom?
Ez kérdés? Amikor mindenféle hatások érik az embert, hogy kiköltözés meg átszervezés, és túl kis helyen még sok jó ember se, nemhogy ennyi rossz...Miközben túl kevesen vagyunk. Mi tagadás, nagy cirkuszba sok bohóc kell/ene/ !
Ráadásul úgy érzem,hogy egy hülyének a szerepét töltöm be a gépezetben, akit megvezetnek és legyintenek a véleményemre...hát,ez engem sért,igenis! Ahogy az is,hogy itt már régóta nincs igazság, csak ítélet van. És persze tökmindegy, hogy én miről mit gondolok, hisz egy csigabiga miatt nem áll meg az úthenger,amivel a "nagyok" kicsik (!) bátran átgázolnak szerencsétlen kis nagy (!) állaton! Mert- maradjunk az állatoknál!-nehogy már a ketrec rázza, ugye a majmot, kérem! Tiszta sor.
Mi a bajom?
Az is, hogy tisztában vagyok vele, hogy semmi sem olyan rossz,hogy ne romolhatna tovább! Naponta bebizonyosodik.
Borzasztó, ami van, pl. hogy 3/1 beteg meg 5/2, ez a non-person állapot, régóta nincs Mariska néni meg aranyoskám meg semmi személyeskedés, csak számok vannak, mert a 21. század nem a szavak- pláne nem az érzelmek- hanem a számok korszaka, a pénzé (!), mert ami van még, a hálától függetlenül, az a boríték (már akiknek, ugye! ) és van újabb eset, újabb "eksön", aztán megüresedett ágy van és záró van,(az se időben soha,de legalább van) és megint egy új eset, új teendő, új probléma, és mindez, ha csak egy mód van rá mindig átpasszolva a nem feltétlenül illetékesre. Az is borzasztó,hogy csak néha látni itt boldog arcokat, műszakváltáskor, amikor el lehet innen végre húzni... Borzasztó, hogy úgy járunk be a munkahelyünkre- íme, bevallom, már én is, ide sikerült jutnom..- hogy folyamatosan bámuljuk a percmutatót és epedve várjuk, mikor lesz már vége.
Mi a bajom?
Az, hogy olyan hüjjje vagyok amilyet keresve se sokat találnának helyettem, hisz előre látható volt a csapda, amit állítottak, rég megvolt az már. És mégis mit tettem,én nagyonhülye? Vakon beletrappoltam! Vethetek szépen magamra elsősorban. Mert azt aztán nem hagyom, hogy mások vessenek énrám, abból jó nem származhat, mi több, csak valami még ennél is rosszabb sarjadhat ki abból és annak aztán igazán nem lesz jó vége. Hisz ennek már az eleje is katasztrofális.
Mi a bajom?
Az, hogy joga van a betegnek már soksokmindenhez, joga van az orvosnak, a főnökségnek természetesen, még a vakolatnak is van itt már joga, joga van lehullani, és joga van a viharnak kitörni az ablaküveget, és a téli szélnek megfagyasztani az amúgy is fagyos lelkű éjszakást... Csak a nővérnének nincs joga semmihez, maximum hallgatni,mert bármi amit mond rögtön felhasználhatóvá válik ellene, még akkor is, ha senki se hallotta, mert olyan egész egyszerűen nem is létezik, hogy nem hallja itt senki, amit az ember akár csak magában sóhajt, itt, ahol a falnak is füle van, és ne tudd meg, hogy miket hall...aminek lehet, hogy a nagy része pletyka, de azt egyesek különösen élvezik...
Mi a bajom?
Az, hogy az ember lánya nem lehet önmaga sem. Nem jut semmivel előrébb, bármit tesz, a lelkiismeretet csak kihasználják és beletipornak, az őszinteséget megbüntetik. Hogy is lehetne így haladni, hogy akik mögötted állnak, előreengednek, aztán fejbe kólintanak hátulról?
Lehetetlen felemelkedni,ha megnyirbálják a szárnyaidat. Megy a tisztességtelen eszközökkel való előrenyomakodás,a könyöklés,a lelki terror. És a "nagyonnagy" harcosok ágyúval felelnek,ha csúzlival lőnek rájuk.
Mi a bajom?
Az, hogy én is vagyok valaki, ha nem is akkora V-vel, mint egyesek, és szeretném, ha ezt néha észre is vennék, de legalább ne rúgjanak belém naponta, és ne vegyék el a reményt is, mert az is bűn, szerintem, és szeretném hinni, hogy leszünk még Emberek újra, talán... vagy...
Ennyi a bajom, kábé. A későbbiekben nem kívánok erről többet...
