Vannak azok a túl szép szépfiúk,
akik engem hidegen hagynak,
úgy vagyok velük, ahogy Petőfi
a Kárpátok fenyvesekkel vadregényes tájával,
csak csodálni vagyok képes, szeretni nem,
totális szépség, de nuku érték,
izmos kockahas, üres fej, ahogy a régi dalban szól,
például az is, akit tegnap láttam,
a vonásait mintha kiemelt odafigyeléssel
rajzolták volna meg tökéletesre,
az alakja, mint egy görög istené,
az is biztos, hogy kihaénnem alak,
akkora arccal, hogy fél óráig borotválkozik,
ráadásul ez még jómódú ficsúr is,
látszólag fél pár cipője többet ér,
mint az én egész nyomorult kis életem,
hát, egy ilyen pasi minden nő álma,
mégis tőlük kell leginkább óvakodni,
egy ilyennnek én aztán egyáltalán
nem illenék bele a csodálatos életébe,
nem vagyok egy plázacica, tuningmaca, bűbájbarbi,
aki az ő elvárásainak megfelel, amilyet ő akar,
mi több, tuti, van is egy ilyen nője, hozzá illő,
talán több is, jut minden ujjára, minden alkalomra,
ilyen, mint én nem fér bele az elképzeléseibe se,
más nemzedékből, más társadalmi rétegből,
más miliőből való, totálmásból, mint én,
mások az álmaink, az igényeink,
más a múltunk, a jelenünk,
más az elképzelésünk a jövőnkről,
az ellentétek vonzása az csak egy ócska közhely,
meglátni és lemondani róla egy pillanat műve volt,
az ilyen túl szép szépfiúk
engem amúgy is hidegen hagynak,
nem is emlékszem pontosan, hogy történt,
egyszer csak ott volt és rám mosolygott,
nagy ég, észrevette, hogy én is a világon vagyok,
lopva a hátam mögé is pillantottam,
biztos van ott valaki, akinek az a mosoly szól,
de nem volt ott senki, ezt nem is értettem,
a szeme égszínkék volt, az ajka rózsaszirom,
akár egy idealizált festmény,
vagy egy szirupos lányregény alakja,
elkaptam róla a tekintetemet,
még mielőtt feltűnne neki hogy bámulom,
aztán mire óvatosan visszalestem rá,
már unott képpel nyomkodta a telefonját,
rám, felém már nem is nézett,
ugyan, hogy is képzelem, nem is kívánhatom,
hogy egy ilyen túl szép szépfiú
egymás után kétszer is rám nézzen,
pláne hogy mosolyogjon, na, még mit nem,
különben is, mondom még egyszer, hogy
egyáltalan nem az esetem a Bel Ami,
nekem Dorian Gray sem tetszik, kicsit sem,
engem az ilyen túl szép szépfiúk
teljesen hidegen hagynak,
igazán nincs bennük semmi vonzó.
És valahogy mégis melegem lett, vagy mi,
hiába, na, furcsán tavaszias ez az idei tél.
p.s.: Nem Jude Law volt, csak nem találtam ennél "kifejezőbb" képet.
