BOHUMIL HRABAL: SÖRGYÁRI CAPRICCIO
Már a regény első mondatából már érezni lehet az egész mű különleges hangulatát: "Szeretem azt a néhány percet este hét óra előtt, mikor ronggyal és összegyűrt Nemzeti Politikával tisztítom a lámpák üvegcilinderét, gyufával ledörzsölöm az égett kanócok feketéjét, visszateszem a rézsapkákat, és pontosan hét órakor bekövetkezik az a gyönyörű pillanat, mikor abbahagyják a munkát a sörgyári gépek, és a dinamó, mely az áramot nyomja mindenfelé, ahol villanykörte ég, az a dinamó csökkenteni kezdi a fordulatszámot, és ahogy gyengül az áram, gyengül a körték fénye is, a fehér fény lassan rózsaszínbe megy át, a rózsaszínű fény pedig szürkébe, flóron és organdin szűrődik át, végül a volfrámszálak piros, angolkóros gyermekujjakat mutatnak a plafonon, piros violinkulcsot."
nem csupán a főhős, az eseményeket egyes szám első személyben elmondó fiatalasszony kedvesen szeszélyes természetére utal, ahogy a sörgyári gondnok ifjú felesége fittyet hány a társadalmi szerepe szigorú követelményeinek, hanem érzékelteti az egész mű felépítésének jellegét is, azt a játékos szertelenséget, amely mindig meglepetéssel szolgál, de sohasem sérti a kompozíció rendjét. A A címbe foglalt zenei műszó jelzője többet jelent puszta helymegjelölésnél, annál, hogy a történet nagy része egy kisvárosi sörgyárban játszódik; ebben az összetételben előrevetíti azt a reális, bumfordi világot, ahonnan a képzelet, a játékos szertelenség futamai felszárnyalnak, s amelynek vonzáskörét nem is hagyják el.
-jellegét.Nem nagy eseményekről számol be a krónika főhőse; disznóölésről például, vagy sógorának, Pepin bácsinak - aki mintha Svejk reinkarnációja lenne egy cipészmester figurájában - hirtelen betoppanásáról, egy szerencsétlen lábtörésről, a gipszkötés eltávolításán bajmoló idős orvos szenilitásáról és sokszor visszatérően a férj szemérmes-ragaszkodó szeretetének megannyi jeléről. A hétköznapi históriák többnyire egy-egy képtelen és mégis hiteles helyzetben csúcsosodnak: a disznóölés frenetikus jókedve a gondnoki lakásból átragad az igazgatósági tanács tagjaira is, egy másik jelenetben Pepin bácsi és a főhős megmásszák a sörgyár irdatlan magas kéményét, egy harmadikban a férj nemcsak gramafont hoz ajándékba, hanem tánctudását is hozzá, ám ez utóbbit úgy tökéletesíti otthon, hogy krétával felrajzolja magának a tangó lépéseit - ilyen és ehhez hasonló pillanatok adják a mű
Mindez a korábbi alkotásokban kialakított elbeszéléstechnika mesteri újraalkalmazásával.
A regényt a cseh filmszakma óriása, Jirí Menzel vitte vászonra Magda Vasáryová és Jiri Schmitzer főszereplésével (Postriziny, 1980).
Egyszerre nosztalgikus, humánus, szatirikus és vadul vicces filmjében a humor szinte minden formája előkerül: egy mellékfigura, egy állandóan pórul járó, magán egyre több kötést viselő sörgyári munkás alakjával a burleszkek fenékre esős slapstick komédiája jelenik meg, állandó a helyzet- és jellemkomikum (utóbbit leginkább Pepin, az üvöltözős báty/sógor és Francin, a féltő-féltékeny férj szolgáltatja, de szinte az összes megjelenő férfikarakter egy-egy jól sikerült karikatúra) és gyakoriak az aranyköpések is („Megrendült az egészséged? / Kóstold meg a söröcskénket!”; „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!”; „Nem én üvöltök. Valaki itt bennem.”).
De nem is az a mű legnagyszerűbb tulajdonsága, hogy szinte végig lehet röhögni, hanem hogy annyi érzéssel ábrázolja az ételt (elsősorban egy disznótoros finomságait), az italt (azok a hatalmas korsó sörök!), a női testet
és mindezt együtt, hogy az szinte már költészet. Minden egyes kockájából csak úgy süt az életszeretet, életöröm, megértés, elfogadás és szeretet.
A Sörgyári capriccio a férfiaknak a nőkről, a nőknek a férfiakról szól, na meg persze vágyakozásról, szabadságvágyról (lásd: „Gyönyörű volt, mert veszélyes volt. És mert veszélyes volt, igazi volt.”; ezenkívül egy szárnyaló madarat is gyakran mutat a kamera, de sokatmondó a kéményre mászás jelenete is), féltékenységről – az élet alapvető dolgairól.
Hatalmas kedvencem! A könyv is,meg a film is!
