...éjszakás műszak megint, amikor is az ember lánya, aki nővérke nemcsak a papírokat rendezi, hanem a gondolatait is, és minden az eszébe jut, és semmi nem jut az eszébe, és a betegek már alszanak, ha behallgatózok a kórtermekbe hallani a szuszogást, és valami puha, meleg hintőporillatot érzek a levegőben, pedig nincs is jelenleg kisbaba, aztán pakolászás a vizsgálóban,a nővérpultnál, polcokon, és aztán kávét kell inni, mert csak, jó az ilyenkor, forrón, tejjel, de cukor nélkül, mert micsoda hüjjjeség az is,hogy legalább a kávé legyen édes, ha már általában az élet nem az, na, a kávénak ahhoz igazán semmi köze, szerintem...
...az éjszakás műszak az járkálás a folyosón, ajtónyitás, ajtócsukás, osonás halkan, és néha a nővérhívó csengő éles hangja belerikolt a csendes félhomályba, fájdalomcsillapító, fedőkötés, lefolyt infúzió, vérnyomásmérés, párnaigazítás, ablak kinyitás, ablak becsukás, villany le- fel, pontos idő, álmos és szenvedő, a fehér lepedőnél sápadtabb arcok, megkönnyebbült sóhajok és bólintások, ha kimondjuk, amit várnak tőlünk, elhisszük, hogy fáj, persze, de az injekció rövidesen hatni fog, természetesen, az injekciók általában hatásosak, arra valók, akár a nővérkék, az együtt érző mosolyukkal, ami néha többet ér bármilyen injekciónál, ezt ők mondják, a betegek, idősek és fiatalok, meg a picik szülei, kedvesek és komiszak, nyugtalanok és nyavalygók, akik mind a nővérkétől várják a segítséget, a vigaszt, a reményt...
...az éjszakás műszak, amikor a nővérke tagjai sajognak a széken/ Noé bárkájából itt maradt fotelban való kucorgástól, és úgy érzi, hogy menten leszakad a dereka, és a feje zsong, a benne kavargó gondolatoktól, is, és a tea hideg, a rádió recseg, a tévében semmi, és felborul az ember bioritmusa... és "a joghurtos pohárba száradt kanál nyugalmával ülök itt, álmatlanul,mint egy csokor virág, a reggel előtti fényben, még a sötétben,amikor aztán végképp nem nézek tükörbe, amikor is az idő egy szuszogva kocogó, kövér kisfiú, és nézem a képernyőt, a kedvenc számom megy lenémítva és arról gondolkodom, amit egyéb fogalmak híján életnek nevezünk, és hallgatom a csendet, mint labda az árnyékát, és sötétítőn fák árnyéka lebeg és én el vagyok veszve, és gép a fejem,és hányféle remegésre nem gondolok, és közben telihold ragyog az ablakon át arra, amiről nem írok, és hajnalban emlékszem, mindenre, mint egy szoborpark, és feküdni vágyom, mint egy telefonfülke kirúgott ablaka, aludni,mint egy mélyhűtő..."
És az éjszakás műszak az most mégis szép, mert itt a tavasz, akkor is, ha nincs is itt még valójában, csak bennem valahol legbelül, ragyog a nap ott, itt, ilyenkor is, és az ugrik be, hogy volt egy film, aminek az a címe, hogy: Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok, és fogalmam sincs, az a film miről szólt, de azt pontosan tudom, érzem, hogy az én éjszakáim mostanában bizony szebbek... :)
