Nem is tudom, miért venném komolyan
tizenháromezer- száznegyvenkilenc
napja vagyok, nem is értem, hogyan
igyekszem, ne legyek jelentéktelen
fontos amit kigondolok, kimondok
és megteszek, azt sose szégyellem
néha félek attól, ami lehetek
de egyre jobbak a megérzéseim
s egyre rosszabb az előérzetem
és komolyan nincs semmi komoly bajom
szal, ahogy a költőnő, én is, ha srác
lennék, simán lehetnék a csajom
egyre jobban megy az, ami én vagyok
bár nehéz megérteni, megfejteni
miközben nincs is semmi nagy titok
hogy mit is hiszek, nem is az a lényeg
néha azt, hogy tuti sose halok meg
sőt, mi több, hogy tök boldogan élek
és költő és bolond és gyermek vagyok
érzékeny, bonyolult, bűnös, oltalom
és nővérke is, egy kicsit nagyon...
