Egy moszkvai közlekedési táblán, amelyet ismeretlenek állítottak a könyv első fejezetének helyszínén, a Patriarsije Prudi parkban, felirat figyelmeztet, hogy "Ne álljunk szóba ismeretlenekkel!"
Ejha, mi az ördög...
Ez egy olyan remekmű, amivel kapcsolatban van egy alapvető tévedés, miszerint: nehéz megérteni. Nem is kell. Ezt érezni kell! "Utánam, olvasó!"
Hogy miről is szól? Ó, mindenről! A bürokráciáról szól, a kisemberek hétköznapjairól, és a művészetről, az alkotás iránti olthatatlan vágyról szól. És az őrületről szól, mágiáról, varázslatról, illúzióról, a szerelemről. És a gonoszról szól persze, aki az a fajta ördög, akit mégse lehet gyűlölni, mert végül is nincs miért, ha csak azért nem, mert görbe tükröt tart elénk és pálcát tör felettünk, rávilágítva a legérzékenyebb pontjainkra, de tulajdonképpen csak a dolgát végzi, méghozzá becsülettel és igazságosan, mert neki is megvan a helye és dolga a világban, de még mennyire! És rólunk is szól ez a regény, az emberekről, akik vagyunk, esendőek, bűnösek, akik nem szeretik, ha rámutatnak a hibáikra, akik hazudnak, lopnak, csalnak, élnek, halnak. És Istenről is szól, aki kimondatlanul is jelen van, létezik a nyilvánvalóan létező gonosz természetes és szükséges ellenpárjaként. És szól még a végről, a halálról is. És ha a halálról szól, akkor nyilván az életről is, naná!
Mert Annuska már kiöntötte az olajat...
Ha nem tudod, miről van szó, el kell olvasnod! Mert kötelező darab! Mindenkinek!
