Az igazi nővérke érti a dolgát,
nem vágyik uralkodni, de meg se hajol,
nem játssza a mártírt, a hőst, se a szolgát,
az emberi testet-lelket ismeri jól.
Az igazi nővérke nagyot sose lódít,
képes hallgatni és megérti a csendet,
az igazat mondja, nem csak a valódit,
tiszteli a tisztát, szereti a rendet,
egy pillantásból tudja, mennyi az annyi,
rutinos, de sohasem automatikus,
az elvárásoktól csak néha akad ki,
de akkor se mondja soha, hogy: "Wazze, kuss!"
Műszakonként megváltja való világát,
közben semmiért egészen hajtja magát,
s átkozza gyakran isteni hivatását,
mikor úgy kezelik, mint egy automatát.
Az igazi nővérkének nincs műkörme,
valódi mindene: a szemében a fény,
csalódott mosolya, és az örömkönnye,
lámpa van kezében, s szíve legközepén.
Az igazi nővérkének van tartása,
nem bálvány, egyedül csak önmaga szobra,
a tükörben is őszinte a képmása,
és tudja, amit tud, de nem veri dobra.
S mikor áll körülötte az éjjeli bál,
akkor is józan, sosem pocsolyarészeg,
pontosan látja, mi lehet, kell, mi muszáj,
igy állnak körülötte össze a részek.
Nem könnyű manapság igazinak lenni,
nővérkének meg kifejezetten nehéz...
Ami fontos, az szerintem kábé ennyi,
hogy megmaradjon az igazi emberség.
A Verslavina költeményeiből lopott szavakkal ♡
