A hiba nyilván az én készülékemben van,
hogy örökké idealizálok meg mindenféle
ostoba illúziókba ringatom magam,
ez talán velem született fogyatékosság,
vagy hibás mintát hozok,
vagy a rossz szocializáció következménye,
mit lehet azt tudni,
le kéne vedlenem a régi, rossz beidegződéseket,
el kéne hagyni minden efféle baromságomat,
és el kéne jutni odáig,
hogy nem az én érték-és normarendszerem
szerint működik a világ,
evvel szembe kell nézni,
ezt fel kell dolgozni, elfogadni, lezárni,
levonni a kellő konzekvenciát,
de mielőbb!
néha gyűlölöm magam azért a buta romantikáért,
aminek a rabja vagyok,
miközben tudom, hogy idejében ki kell kerülni az ilyesmit,
még mielőtt túlságosan belebonyolódnék,
érik az ember lányát persze bizonyos hatások
és ilyenkor egy hajszál választ csak el attól,
hogy meggondolatlanul cselekedjem,
amit aztán magam is megbánok,
és hogy olyan felelőtlen dolgokat kövessek el,
amiket érett, értelmes nő igazán nem tesz,
( Ki mondta, hogy én az vagyok ??? )
csak az vigasztal némiképp,
hogy erős a gyanúm,
miszerint nem vagyok ezzel egyedül a világon,
másokkal is esik meg hasonló
és ők se tudják nálam jobban kezelni,
mondjuk ennek annyira nincs miért örülni,
de azért egy picit megnyugtat,
hogy a hiba mégsem csak az én készülékemben van.
