Amit valójában csinálok : Segítem a betegeket és kedves kollégáimat azon tevékenységek elvégzésében,melyeket segítség nélkül maguk végeznének,ha volna hozzá kellő erejük,akaratuk és/vagy tudásuk.
Florence Nightingale szerint:"Az-eszményi (!) - ápolónő legyen józan;
becsületes és megvesztegethetetlen;
Legyen igazmondó és megbízható;
Legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes;
Gyorskezű, de nem kapkodó;
Szelíd, de nem lassú;
Nyájas, de nem fecsegő;
Tapintatos, de sohasem tétovázó;
Legyen derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül;
Legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és nem önmagára."
Igyekszem, bár távol vagyok az eszményitől. Azt vallom, hogy nem muszáj a legjobbnak lenni, elég, ha jó vagy.
Azzal egyetértek, hogy: "Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az "eset" iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt."
És Hippokratész alapelvével is, amely szerint „Nem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani.”
Valamint Paracelsus tanításával: „A szeretet a legjobb gyógyszer.”
Rendelkezem hivatástudattal, ami a szótár szerint: a foglalkozáshoz, a munkához fűződő belső elkötelezettség, odaadás, a javadalmazástól független motiváció. Számomra a belső motiváció mellett annak az érzése is, hogy valaki mások számára olyan hasznos tevékenységet tud végezni, amelyet a többiek valóban hasznosnak tartanak, és ekként vissza is igazolnak, elsősorban erkölcsileg!
"Gondolkodni kezdtem azon, mi is az, ami a pályaválasztásnál számít, és rájöttem: pontos elképzelés arról, milyen feladatot szánsz magadnak a társadalomban (...) Valószínűleg nem ragaszkodsz valamihez, ha nem vonz elég erősen, s valószínűleg nem leszel büszke a foglakozásodra, hacsak nem adsz bele apait-anyait. Lehet a világ kíméletlenebb, mint én hiszem, de nem végezhetek jó munkát, ha nincs benne a szívem."
Hirotada Ototake
