Mottó:
"Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!"
József Attila
Előbb-utóbb minden kiderül,egyszer talán majd még az is,mi is az a tavasz…Esetleg meg lehetne kérdezni... valakitől... De kiitőőőől??? Amennyiben ez egyszer kiderül (sosem derül ki!) akkor…nemtom,mi lesz…
Azt se tudom, most mi van...
Ezt vajon minek definiálják, amit ilyenkor érez az ember? Hogy gyönyörű az élet, és csicseregnek a fák meg rügyeznek a (jó)madarak, és hosszabbodnak a napok, és csodavilágos a levegő és minden- minden világít, ragyog éjszaka is, és a napsütés szinte pofozza az embert, és a világ csupa égszínkék meg smaragdzöld meg aranysugaras meg tarkabarka, és rezeg az ember bőre körül a levegő... Már a neve is olyan szép, ha csak valaki kimondja, hogy "tavasz", már látja a hóvirágokat, ibolyát, nárciszokat, jácintot, gyöngyvirágot, a szálló pillangókat, repdeső katicákat, az első visszatérő gólyapárt, füttyös feketerigókat, az első tavaszi zápor utáni szivárványt,a húsvétot... És a tavasz azért is olyan szép, mert ott van benne a nyár ígérete is, a melegé, az életé. A boldog várakozás, a csodavárás, az újjászületés ideje ez. Egy reggel arra ébred az ember, hogy történik valami, valami...csodálatos, amitől a létezés jól megszervezett rendje egyszerre felborul... A tavasz az fátyolos és titkos vágyak ópiuma, tömény drog, a végtelenség misztériuma, az öröklét hárfahangja a lélek felajzott húrjain. A kikelet ritmusára még veszélyesebben ver a szív, a világ kacér és szédítő, és az ember teljesen becsavarodik és lebegni kezd, mint a pehely. A tavasz a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító, a legnagyobb ígéret, csoda, vágy, szerelem és élet, meg minden... asszem... talán...
( Persze az egész plágium, mert csak költőktől, íróktól lopott szavaim vannak erre az egészre, amit tavasznak hívunk... )
