Ez van...

Neeem, író aztán végképp nem vagyok én… És mégis! Egy ideje az jár a fejemben, hogy kéne talán valamit írnom már, talán valami regényt. (?) Az agyamban csak úgy zsonganak a gondolatfoszlányok, de mégsem állnak össze valahogy egységes egésszé... Azt se tudom,hogyan kellene egyáltalán elkezdeni...Nnna, valami frappánssal, csakis ! Az nagyon fontos, hogy kezdődik. Mert ha valaki könyvet vesz a kezébe-én legalábbis mindig így csinálom - általában fellapozza az első oldalát, megnézi magának hogy kezdődik. Mindenképpen valami izgalmassal kell tehát kezdeni. De vajon mivel? Mivel? Gyakran az időjárással kezdik, így pölö: "Szép, nyári nap volt..." Na, hűű, de frappáns! Hát, nem ismerek magamra! Az időjárásjelentés igazán nem szokott afféle érzést kiváltani, melyet a legcsekélyebb jóindulattal is lázas érdeklődésnek lehetne nevezni.          Az embereket manapság más érdekli. Fura egy világban élünk különben is. Szóval, valami szerelemről kell írni, azt hiszem. Nahááát, tényleg egyre kevésbé ismerek magamra!!! Méghogy szerelemről... Az önmagában amúgy nem is túl érdekes. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak, bla bla bla... Dögunalom! Ha már, akkor jóval hatásosabb valami életszerű, gyűlölve szeretős, mai, modern sztori. Arról kell írni, amit leírni nem is lehet, legalábbis nem illik, mmmm, az az igazi!  Valami sablonos dologgal lehetne indítani, aztán kialakulna abból szépen felépítve valami...Valami... Na, addig tépelődök itt, míg azt kezdem érezni, hogy egyáltalán nem is tudok én írni. Miről is írnék, de tényleg? Csupa hülyeségekről, ami senkit se érdekel. Mi értelme is volna? Tegyük fel, írok mégis valami értelmeset, egy tanulságos sztorit, 21.századi miliőben természetesen. Ha ilyesfélét találok írni, méghozzá ráadásul őszintén is, a végén még valaki beperel.Meg se lepődnék.Legjobb,ha senkit nem piszkálok,pláne nem nevezek meg egyetlen szereplőt sem, rögtön az elején oda kell írni, ahogy gyakran szokták, hogy aszongya :A regény szereplői,helyszínei és eseményei kitaláltak, az író fantáziájának szülöttei. A valósággal való bárminemű hasonlóság pusztán a véletlen műve. Mosom kezeimet. Nem szabad továbbá írni munkáról, magánéletről, politikáról. De ha meg tisztességes, nyugodt történetet írok, az se jó, azt se olvassa majd el senki. Az embereket a rossz érdekli , a különleges,a pletyka... Legtisztább volna talán leírni az összes gondolatom, teljes őszintességgel, pont olyan arcpirítóan kegyetlenül,és polgárpukkasztóan,ahogy kigondolom őket. De nem, mégsem! Őszintének lenni manapság nem kifizetődő, mi több: visszaüt. Már régesrég megmondták:"Ha a világ úgy akarja, hogy becsapják , be kell csapni őt." És mostanság úgy szokta akarni. Mért ne elégíteném ki a közízlést? Na, erről van szó, kéremszépen, így kell a mai világban írni. Csakhogy! Nekem ez nem megy.Én így képtelen vagyok .Még máshogy se könnyű,hisz, mondom: nem vagyok én író...