"Jól figyeljenek arra, amit most mondok. Mikor a Prága Szállóba kerültem a főúr megfogta a bal fülemet, megcibálta és így szólt: "Te vagy itt a pikolófiú, úgyhogy jól jegyezd meg: Semmit sem láttál, semmit sem hallottál. Ismételd el." És én elismételtem, hogy az étteremben semmit sem láttam és semmit sem hallottam. Aztán a főúr a jobb fülembe akaszkodott: "De azt is jól jegyezd meg ám-mondta-, hogy mindent látnod és hallanod kell. Ismételd el." Én meg ámulva ismételtem, hogy mindent látni és hallani fogok. Így kezdtem." -így kezdődik Hrabal Őfelsége pincére voltam c.remekműve, egyik kedvenc olvasmányom.
És bizony én is így kezdtem anno '97-ben a Traumán és aztán ugyanígy kezdtem 2005-ben az Ortopédián is. ( Csöbörből vödörbe... ) Csak a fülcibálása maradt el, meg persze nem mondta ezeket ki így konkrét nekem senki, de a lényeg ma is ez: egyszerre látni, hallani (és tudni!) mindent és nem látni és nem hallani (és nem tudni!) semmit! Nota bene!
Valamint azt is hamar megtanulja az ember lánya, hogyan viheti véghez a lehetetlent, (bár az egészségügyben végzett tevékenység manapság mission impossible) amit aztán- ahogy a szívességeket is- kötelezően el is várnak tőle, megkövetelve, mintha mindig is benne szerepelt volna a munkaköri leírásban.
És nem lehet mást tenni, mint tényleg látni, hallani és tudni mindent, és úgy tenni, mintha nem, nem hagyni támadási felületet, kiállni az igazságért, de nem beállni a tömegugatásba, és kerülni a seggnyalást, mert lehet, hogy a főnökség fenséges fenekével érdemes közelebbi kapcsolatba kerülni, de " én inkább betöröm fejem, semhogy meghajtsam derekam."
Mindemellett csakis szívvel-lélekkel érdemes, pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen...
