Az a január nem hozott havat,
de egy kevés decemberről maradt,
abból formáztunk magunknak tavaszt.
Aranyló fénykorong a hold,
az ég sötétkék tintafolt,
a tél mesekönyv ábra volt.
A farsang tündérszárnyon röpködött,
vele szálldostak örök kiskölykök
Nagy Ámorok, vad angyal ördögök.
A kikelet egy február estén érkezett,
mindenre választ adott, semmit se kérdezett,
egyetlen, hatalmas pillanatként létezett.
A március a mámort kívánta,
beleszédült egy szép hóvirágba,
harminc napig rajongva imádta.
És a harmincegyedik éjszakán
hogy és mi bizony még ma is talány,
maga A Csoda történt meg talán.
Az április vattacukorködös, ravasz
volt, mint egy szerelmes, infantilis kamasz.
Abban az évben nem is volt más, csak tavasz.
Vagyis a többire nem érdemes emlékezni...
"Volt egy szép tavasz, egyébként nem történt semmi,
és nem akarok beszélni róla. Esetleg hazudni,
valami érdekeset és elviselhetőt."
ahogy Simon Márton
