Ez van...

És most ezzel a bennem

rekedt reménytelenséggel,

 a folytonos várakozással 

a biztos bizonytalanra,

a fejemben motoszkáló

zavaros gondolatokkal,

a fojtogató szorongással,

az elveszett illúzióimmal,

megfakult álmaimmal,

megrendült hitemmel,

megtépázott méltóságommal,

darabokra tört szívemmel,

porba tiport lelkemmel, 

a szűnni nem akaró

hiányérzettel ott legbelül,

és azzal, hogy amíg élek

addig él bennem a remény,

mégis mihez kezdjek én?

Volt egy szép tavasz...

Más egyéb nem is történt 

semmi, semmi jó...

Szárnyakat kaptam,

magasba repítettek,

törtek, zuhantam.

Megérteni nem,

csak elfogadni tudom,

talán, majd egyszer...

most elmondom valahogy mi is van velem

totál kikészültem mit szépítsek ezen

összeborult minden a világ a múltam

és ettől egy kicsikét megbolondultam

bekattantam ja és folyton ezen kattog mindenki

de senki se kérdezte hogy segíthetne innen ki

rám szakadt ez az egész és széthullott minden

szakadékba zuhantam itt csücsülök itt lenn

beszélni nehéz róla ezért csak (s)írok

jól fogalmazni megszólalni nem bírok

elkódorgott az összes maradék ép eszem

jelenleg csak lélegző zombiként létezem

amibe egyszer beálltam az bizony a rossz sor

régesrég elvesztettem a fonalat valahol

most jó lenne ha mindenki szépen békén hagyna

előbb utóbb valahogy csak túl leszek rajta

bár egyelőre nem tudom hogy mi is kéne

az biztos hogy a rossz csak akkor jó ha vége

Telik, múlik, és kiürül
a lét árad és apad.
Első osztály helyett nekünk
jutott törött fa pad. 

A lelkekben s a folyosón
hideg fény remeg, ég, zizeg.
Bár tudjuk, hogy nincs gyógyulás
nem valljuk be sosem. 

...elhalványultak az ünnepi fények

csodamentes hétköznapokban járunk

megkoptak az álmok a remények

a boldogság ritka vendég nálunk

a jégvilágban megfagy a szeretet

de tudjuk mi következik ezután

vidáman temetjük el a telet

jön a tavasz életre vált halál...

Reszketek ebben a téli tavaszban,

szétesve, több ezer darabban,

mint aki ráér megfázni, belebetegedni,

és képes otthagyni az életét,

elfelejteni minden történetét,

egy ideig most csak létezni,

révedni bele a nagyvilágba,

elutazni, messzire, és önmagamhoz,

a ruhák közé hajtogatni a szép emlékeket,

becsomagolni a romokon lecsorgó napfényt,

mert ebben a koromsötétben elveszek,

elfogyott a remény, 

rámfagyott a mosoly,

belém a lélek,

kopnak a fények, a lehetőségek,

és nem akar történni semmi,

és nem akarok semmi lenni,

és lehunyt szemmel szívom a szelet,

mélyen, a tüdőmbe le,

és nézem közben a múltat,

volt itt minden, 

még annál is több,

és nem is szűnt meg, 

csak tönkrement,

és úgy maradt,

vége lett,

mielőtt kezdete lehetett volna...

és sírni van csak kedvem...

foszló éjsötét 

pirkadat előtti árny

virradó világ

hajnal ásító  talány

napfelkeltében

felderengő mosolygás

elalvó tegnap

nyújtózkodó álmodás 

remény reggele 

dérlepett emlékezet

igen ébredés

és nem és nem és nem és

Na, kéremszépen, megint egy évvel többet koptattuk a földfelszínt, és az sose kis dolog.
365 napot kibírtunk, túléltünk.
Háromszázhatvanötször vétkeztünk legalább,apróbbakat és hatalmasakat, ki-ki saját belátása szerint, mert azt mindenki maga választja meg,milyen úton kíván a pokolra jutni,mindegyikünknek elidegeníthetetlen joga van saját józan és kevésbé józan eszecskéjéhez.
Háromszázhatvanötször virradt ránk egy újabb, reményekkel, csodákkal, kételyekkel, bűnökkel és bűnhődésekkel teli nap.

Olyan... nemistommilyen év volt, nem könnyű...

Voltak persze örömök és nyereségek is. De év végére mégis elveszítettem valamit, ami örömöt, kihívást, és elhivatottságot jelentett számomra, meg a reményt is, és az már szinte bűn... Az enyém is- igen!- és azoké is, akik elvették tőlem...  

Mindennel együtt és minden ellenére kívánok egy szebb, jobb, újabb csodákkal, bűnökkel és bűnhődésekkel, és reményekkel teli évet!

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt örökül hagyom, mindenkinek, ahogy Te örökül hagytál nekünk annyi mindent
Azt pl. hogy az  életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy bármihez, tényleg, mert semmihez sem hasonlítható
Naponta háromszor megváltják a világot, ma is, ez sem változott, látod,
ha igy megy tovább, nem törődöm vélük, én sem
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, ezt sem tudom jobban, senki sem tudja úgy, mint Te tudtad
Utánad szabadon én is igyekszem minden reggel hideg vizben fürdetni gondolataimat, hogy frissek és épek legyenek
És a gyémántból nőtt jó, meleg dalokat elültetni a szívem alá
Tőled tanultam, ahogy azt is, hogy igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan meg kell őrizni, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.


József Attila, szeretlek!
"Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.


A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben."

Mi a bajom?

Ha bárki megkérdezi, úgyis azt válaszolom:semmi! Még vissza is kérdezek:mi bajom volna? Dehogy, nincs semmi bajom.Minden oké és tökjól vagyok, köszi!-mondom olyan hangosan és olyan hangon, hogy egész hülyén hangzik. Még mindig rosszul hazudok. De tanulom. Mert muszáj. Mert mindenki hazudik itt már, hát hazudok néha én is, néha anélkül, hogy észrevenném...Tiszta őrület! De erre a kérdésre pl., hogy: mi bajom van?, erre a kérdésre nem lehet őszintén válaszolni.Leginkább sehogyse lehet, mert túl bonyolult ahhoz az egész, hogy szavakkal el lehessen mondani. Vagyis, röviden:hosszú! Ez annak a rövidítése,hogy nem fogom elmondani. Mert nem tudom. Meg nem is volna annak semmi értelme...

Megpróbálom mégis, valahogy.

Szóval:  

Mi a bajom? 

Ez kérdés? Amikor mindenféle hatások érik az embert, hogy kiköltözés meg átszervezés, és túl kis helyen még sok jó ember se, nemhogy ennyi rossz...Miközben túl kevesen vagyunk. Mi tagadás, nagy cirkuszba sok bohóc kell/ene/ ! 
Ráadásul úgy érzem,hogy egy hülyének a szerepét töltöm be a gépezetben, akit megvezetnek és legyintenek a véleményemre...hát,ez engem sért,igenis! Ahogy az is,hogy itt már régóta nincs igazság, csak ítélet van. És persze tökmindegy, hogy én miről mit gondolok, hisz egy csigabiga miatt nem áll meg az úthenger,amivel a "nagyok" kicsik (!) bátran átgázolnak szerencsétlen kis nagy (!) állaton! Mert- maradjunk az állatoknál!-nehogy már a ketrec rázza, ugye a majmot, kérem! Tiszta sor.

Mi a bajom?

Az is, hogy tisztában vagyok vele, hogy semmi sem olyan rossz,hogy ne romolhatna tovább! Naponta bebizonyosodik.
Borzasztó, ami van, pl. hogy 3/1 beteg meg 5/2, ez a non-person állapot, régóta nincs Mariska néni meg aranyoskám meg semmi személyeskedés, csak számok vannak, mert a 21. század nem a szavak- pláne nem az érzelmek- hanem a számok korszaka, a pénzé (!), mert ami van még, a hálától függetlenül, az a boríték (már akiknek, ugye! ) és van újabb eset, újabb "eksön", aztán megüresedett ágy van és záró van,(az se időben soha,de legalább van) és megint egy új eset, új teendő, új probléma, és mindez, ha csak egy mód van rá mindig átpasszolva a nem feltétlenül illetékesre. Az is borzasztó,hogy csak néha látni itt boldog arcokat, műszakváltáskor, amikor el lehet innen végre húzni... Borzasztó, hogy úgy járunk be a munkahelyünkre- íme, bevallom, már én is, ide sikerült jutnom..- hogy folyamatosan bámuljuk a percmutatót és epedve várjuk, mikor lesz már vége.

Mi a bajom?

Az, hogy olyan hüjjje vagyok amilyet keresve se sokat találnának helyettem, hisz előre látható volt a csapda, amit állítottak, rég megvolt az már. És mégis mit tettem,én nagyonhülye? Vakon beletrappoltam! Vethetek szépen magamra elsősorban. Mert azt aztán nem hagyom, hogy mások vessenek énrám, abból jó nem származhat, mi több, csak valami még ennél is rosszabb sarjadhat ki abból és annak aztán igazán nem lesz jó vége. Hisz ennek már az eleje is katasztrofális.

Mi a bajom?

Az, hogy joga van a betegnek már soksokmindenhez, joga van az orvosnak, a főnökségnek természetesen, még a vakolatnak is van itt már joga, joga van lehullani, és joga van a viharnak kitörni az ablaküveget, és a téli szélnek megfagyasztani az amúgy is fagyos lelkű éjszakást... Csak a nővérnének nincs joga semmihez, maximum hallgatni,mert bármi amit mond rögtön felhasználhatóvá válik ellene, még akkor is, ha senki se hallotta, mert olyan egész egyszerűen nem is létezik, hogy nem hallja itt senki, amit az ember akár csak magában sóhajt, itt, ahol a falnak is füle van, és ne tudd meg, hogy miket hall...aminek lehet, hogy a nagy része pletyka, de azt egyesek különösen élvezik...

Mi a bajom?

Az, hogy az ember lánya nem lehet önmaga sem. Nem jut semmivel előrébb, bármit tesz, a lelkiismeretet csak kihasználják és beletipornak, az őszinteséget megbüntetik. Hogy is lehetne így haladni, hogy akik mögötted állnak, előreengednek, aztán fejbe kólintanak hátulról?
Lehetetlen felemelkedni,ha megnyirbálják a szárnyaidat. Megy a tisztességtelen eszközökkel való előrenyomakodás,a könyöklés,a lelki terror. És a "nagyonnagy" harcosok ágyúval felelnek,ha csúzlival lőnek rájuk.

Mi a bajom?

Az, hogy én is vagyok valaki, ha nem is akkora V-vel, mint egyesek, és szeretném, ha ezt néha észre is vennék, de legalább ne rúgjanak belém naponta, és ne vegyék el a reményt is, mert az is bűn, szerintem, és szeretném hinni, hogy leszünk még Emberek újra, talán... vagy...

Ennyi a bajom, kábé.  A későbbiekben nem kívánok erről többet... 

Éjjel van, tél van, és én ébren megint,
pedig álmos vagyok és aludni szeretnék,
persze úgyse tudnék.
Alszik ilyenkor a világ,
alszanak az ellenségeim is,
és remélem, rosszul alszanak.
Én meg széttört emlékeket illesztgetek össze,
arról az éjszakáról,
amikor utoljára voltam boldog.
Megvan az a kép pontosan,
kristálytisztán itt előttem,
sose fogom nem látni.
Érzem azt az illatot,
hallom azt a mondatot,
mindig az jár az eszemben.
Elképzelem, hogy újra jó,
hogy tavasz van és csoda,
ez maradt.
Nincs most semmi,
semmi nem kezdődik,
mindennek csak vége van.
Mintha mindig csak mennék,
sosem jönnék,
nem érkeznék meg soha.
Mostanában egyáltalán nem vagyok itt,
és ez annyit jelent,
hogy mindig itt kell lennem.
És rossz az egész,
reménytelen, céltalan,
és nem veszi észre rajtam kívül senki.
"Éjjel van,
tél van.
Szerelem halott vagy."

Az idézet Maria Luisa Spaziani Tél c. verséből való.

Boris Vian Piros fű c. remekművéből többek között megtudhatjuk, hogy:

- miképpen és milyen áron szabadulhatunk meg nyomasztó emlékeinktől,

- miért veszélyes szóba állnunk a saját tükörképünkkel,

- hova vezet, ha minden vágyunk teljesül, illetve, hogy: kétféleképpen lehet már semmire se vágyni ,ha az ember megkapja, amire vágyott, vagy ha elcsügged, mert nem kapta meg,

- miért tettetik magukat butának a nők,

- ami nem szín, illat, vagy zene, az mind gyermeteg dolog

- s végül, de nem utolsó sorban: milyen az ideális vapiti ("zöld, kerek tüskéi vannak, és pluttyan, ha vízbe dobja az ember").

A műnek van érzelmi mélysége,méghozzá nem is akármilyen. Igen kemény és összeszedett társadalomkritikát fogalmaz meg. És egy fantasztikusan felkavaró, őszinte, belső utazás, mint egy mélylélektani búvártúra, ahol az olvasó is sorra veheti családhoz, barátokhoz, az iskolához, a valláshoz, a szerelemhez és legfőként önmagához való viszonyát. Mindezt persze nem a szokásos szájbarágós módszerrel, hanem a Vianra jellemző nem mindennapi humorral, és a leleményes szókreálmányokkal.Tele van színes, képszerű leírásokkal, a történet elképzelése igazán nem jelent nehézséget. Intenzív költőiség, valóságosság (talanság), misztikusság itatja át a regényt. Természetesen szürreális, de attól persze még teljes egészében igaz, hiszen elejétől végéig Ő találta ki.

Még sohasem találkoztam ilyen könnyed kis ponyvával, mint a Piros fű.

Még sohasem találkoztam ilyen nehéz drámával, mint a Piros fű.

És ha olvasás közben az ember lánya véletlenül felpillant, azt veszi észre, hogy sok, puha kis vakonddal van beborítva és piros fű nő a linóleum helyére.

Ugyanakkor felmerül a nagy kérdés: " És ha nem jut mindenkinek vapiti?"

Az nem kérdés, hogy kedvenc-e. AZ!

Je t'aime Boris!

Egyszer volt...  de már nincs,
se a szép, se a kincs
se igaz, se szegény
se vigasz, se remény
se sárga gyalogút
se fény, se alagút,
se fele királyság,
se három kívánság
se a tré, se a hős
se a csúf, se a nős
se a jó, se a rossz
se vip, se fapados
se veled, se velem
se örök szerelem
se most, se semmikor
se arany ifjúkor
se kár, se kárhozat
se bűn,se áldozat
se semmi malacság
se szólásszabadság
se bú, se vigasság
se magyar igazság
se szíved, se szavad
se bátor, se szabad
se híre, hamva se
se puszi, se mese...

Erdős Virág Nincs meséje után szabadon.

"Na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,"

Érdemes így ezentúl is folyton-folyvást igyekezni?
Kit lehet a a kialakult nagy helyzetért kibelezni?
Hogyan jutunk egyről- kettőre, majd ötről hatra?
Mire álljunk, mókuskerékre vagy futópadra?
Lehet-e az embernek még reklamálni mersze?
Ki merjen-e a jogaiért állni? Na, persze...
Kinek akarják még lehúzni az utolsó bőrét?
A frankó választás: a helyes út helyett a görbét?
Csak kötélen lógjunk eztán, ne az interneten?
Maradjunk itt szépen, mint a gonoszok, pont heten?
Hogy lehet ezt szerintetek még ép ésszel kibírni?
Mondjátok meg, név szerint, hogy kit kell ezért kinyírni!
Meg azt is, hogy hogy a francba lehet ezt elbliccelni!?
Nincs már többé semmi kedvem fikarcnyit se viccelni!
Nincs itt már többé igaz ember, csak sok vadállat,
aki mindent leszarva, magasról rándít vállat.
Hogy lehet így éjszakánként nyugodtan csicsikálni?
Mondjátok meg pontosan, kit kell ezért kicsinálni!
Lehet-e még hinni itt bármilyen mesét,
vagy marad a legeslegutolsó esély???

Megfáradt bennem a lélek,
szürke lett a mindenség,
nem álmodok már színeket,
sötét árnyékokat csak,
melyek hálót fonnak lelkemre,
körülöttem zűr,
fejemben zavar,
csönd ölel karjába,
s hang nélkül zokogok.

Molnár Krisztina Rita

Vödör víz kell

Az ilyen nőre azt mondják, bolond,
megzakkant, nézzétek, hogy él,
csak bámulja kábán, hogy hull a lomb,
vagy pörög, mint egy szédült levél.

Hullanak a fákról a csoffadt levelek
az ősz középső ujjal int be teneked
komótosan mindent elural a depi
a világ nem más, mint egy nagy taknyos zsepi
a kifutón most a kollekció barna
le van ilyenkor a kánikula szarva
belepisált Lőrinc, elrohadt a dinnye
káromkodunk lazán, hogy: az ördög vinne!
az embernek hamar fölszökik a láza
hol izzad, mint a ló, hol a hideg rázza
az ereje is, úgy érzi csak jártányi
nehezen heveri az őszi náthát ki
de beköszönt még a vénasszonyok nyara
s vele hátitáskás gyerekzombik hada
előkerülnek a kinyúlt, kötött pulcsik
kezdődik a szüret, folyik már a murci
így ősszel az ember el van keseredve
csak az újbor gyógyír a lelki sebekre.

Zebulon Dudorától és Varrró Dánieltől lopott szavakkal.

Sötét vérpirosba játszik
az arany, s bennem zuhognak
hűs esők, remény se látszik,
ködös lelkem összeroskad.

Egy moszkvai közlekedési táblán, amelyet ismeretlenek állítottak a könyv első fejezetének helyszínén, a Patriarsije Prudi parkban, felirat figyelmeztet, hogy "Ne álljunk szóba ismeretlenekkel!"

Ejha, mi az ördög...

Ez egy olyan remekmű, amivel kapcsolatban van egy alapvető tévedés, miszerint: nehéz megérteni. Nem is kell. Ezt érezni kell! "Utánam, olvasó!"

Hogy miről is szól? Ó, mindenről! A bürokráciáról szól, a kisemberek hétköznapjairól, és a művészetről, az alkotás iránti olthatatlan vágyról szól. És az őrületről szól, mágiáról, varázslatról, illúzióról, a szerelemről. És a gonoszról szól persze, aki az a fajta ördög, akit mégse lehet gyűlölni, mert végül is nincs miért, ha csak azért nem, mert görbe tükröt tart elénk és pálcát tör felettünk, rávilágítva a legérzékenyebb pontjainkra, de tulajdonképpen csak a dolgát végzi, méghozzá becsülettel és igazságosan, mert neki is megvan a helye és dolga a világban, de még mennyire! És rólunk is szól ez a regény, az emberekről, akik vagyunk, esendőek, bűnösek, akik nem szeretik, ha rámutatnak a hibáikra, akik hazudnak, lopnak, csalnak, élnek, halnak. És Istenről is szól, aki kimondatlanul is jelen van, létezik a nyilvánvalóan létező gonosz természetes és szükséges ellenpárjaként. És szól még a végről, a halálról is. És ha a halálról szól, akkor nyilván az életről is, naná! 

Mert Annuska már kiöntötte az olajat... 

Ha nem tudod, miről van szó, el kell olvasnod! Mert kötelező darab! Mindenkinek!

Az van, h. az ember néha röhög a munkahelyi vicceken, aztán rádöbben, h.nincs is semmiféle vicc, ez kérem maga a feladat, és miután véghezvitted a lehetetlent, hamar felveszik a teendőid közé, mintha mindig is ott szerepelt volna a munkaköri leírásodban. Hahhh, ha nem volna olyan sírnivaló, nevetni kéne rajta.

A legjobban akkor cselekszik az ember, ha elvégzi szépen a  munkáját, legjobb tudása meg lelkiismerete szerint (már,aki rendelkezik effélékkel,ugye), semmiképp sem seggnyaló (asszem,az én nyelvem sosem állt és nem is fog állni közvetlen kapcsolatban a főnökség fenséges fenekével) ,kiáll az ügyeiért, ha kell, de nem nyavalyog folyton, szemét nyitva tartja, de a száját befogja, nem tesz egyáltalán nagypofájú megjegyzéseket, nem kérkedik, nem fenyegetőzik és nem hagy támadási felületet!

Ja,és nem pletykál! Mert,ha van valami,amit nagyon utálok ezen a világon, amit ki nem állok az a pletyka, már csak amiatt is, mert nem túl felemelő érzés ha az ember egyszer csak a benti hírek közepén találja magát, anélkül,hogy tudna bármiről is. Én próbálok megértő lenni,hisz akik hátulról támadnak gyengeségükben teszik, a kicsiknek egyetlen fegyverük az ármánykodás, és felkészültnek érzem már magam, hisz ha az ember tudja, h.áskálódnak ellene, hordjon magával lapátot! Azt sokan nem tudják,h.először önmagunkat érdemes nagyító alá helyezni és csak aztán szabad vizsgálgatni másokat, meg valahogy az az vesse az első követ típusú sztorira sem emlékszik manapság szinte senki se. Azért odafigyelek, ha rólam van szó. Még lehet benne néha igazság is.

És azért vannak sikeres napok is, lássuk ezt be, amikor többeknek teszek jót és engem csak páran gáncsolnak el,ezt már sikerélményként könyvelem el. Nem könnyű megfelelni mások elvárásainak, ez is tény, főleg nem, ha tökmást várnak el az embertől, mint amit ő elvár saját magától,akkor szinte lehetetlen is, meg talán nem is kell. Meghallgatom én a tanácsokat, bár azt vallom,a tanács az az,amit előzőleg kérnek, kérés nélkül valami másról van szó, odafigyelek akkor is, de közben gondolom a magamét, mert igazán rémes és én állatira unom is már, h.örökké mást kell mondani, mint, amit gondolok, olyanokat, h.jól vagyok, aha, igen, tökjól, minden tökoké, amikor pedig éppen tökszarul vagyok és nem oké semmi, de ezt nem lehet kimondani,erről nem lehet beszélni,örökké szerepet kell játszani, meg azt mondani, amit hallani akarnak, különben véged.

Tisztára felesleges itt logikát keresni,vagy bárminek az értelmét, mert akkor vagyunk tőle a legtávolabb, mikor azt hisszük, megtaláltuk. A szólásszabadság manapság annyit jelent...de inkább,nem szólok semmit, bár a fejem akkor is fáj, ha nem szól a szám, akkor meg épp azért. Ahogy a demokrácia is annyi itt, hogy két farkas meg egy bárány vitatkozik arról, mi legyen a vacsora...

Azért látni boldog arcokat is, jajám, műszakváltáskor, amikor le lehet végre lépni a pébe...

Most meg az van,h. igennn, jó is az, ha újdonság meg változás, peeersze, töktökjóóó, ha zajik az Élet, nincs is evvel semmi baj, csak ne legyenek már túl nagyok azok a rohadt jégtáblák, ha kérhetem!

És nem, nekem aztán eszem ágában sincs vizet zavarni, távol álljon tőlem, a víz az maga zavaros...

Gyűlölöm a politikát, de most má aztán muszáj megmondanom, asszem nekem is a frankót, amitől behányok. 

Íme:

1. Kicsi hazánkban, az úr kettőezer- tizenötödik évében rohadtul nincs demokrácia, csak a látszata, amikor is két farkas meg egy bárány arról vitázik, hogy mi legyen a vacsi.

2. Diszkrimináció az bezzeg van! Kicsit se vagyunk toleráns nemzet, ezt is be kell látni.Gyűlölünk mindenkit, fajra, nemre, politikai  és bármilyen hovatartozásra való tekintet nélkül, vagyis: a melegeket,a zsidókat, a cigányokat, minden határon túlit, és határon innenit, az éppen aktuális politikai vezetőket, meg a régebbieket is, a szomszédot, és az ő kutyáját, macskáját, egész háza népét, a munkatársainkat, a főnökeinket, a nem szimpatikus focicsapatot, együttest, celebet, mindenkit, aki egy fokkal szebb,tíz dekával vékonyabb, fél nappal fiatalabb nálunk aki boldog, aki egészséges, aki két forinttal többet keres, mint mi, szóval tul.képpen mindenkit, aki nem mi vagyunk, aki más mer lenni...

3. Bürokrácia, papírország, kiskapuk, sógor- koma- jóbarát, egy telefon ide, egy boríték oda- protekcióóó. Ez is mind van, kéremszépen.

Hogy mi volt ma? Ma egész nap a csodára vártam. De ugyan,milyen őrült csoda az,milyen részeg gondviselés,amely felmászik hozzám a hetedik emeletre? A gondviseléstől sem szabad túl sokat követelni. Bizonyára vannak sürgősebb és fontosabb dolgai. Én várhatok még. A csodát azt csak várni lehet,kierőszakolni nem. Az is egy csoda lenne, ha... mondjuk behunynám most egy pillanatra a szemem és mikor kinyitnám, reggel lenne. Naa, hmmm, nem lehetne mondjuk ez? Nem, mi? Kár! Hagyjuk!

Ólomlábakon vánszorog a fránya idő. Én meg csak ülök itt ,mint  idióta és tele lett a t... tornacsukám!  Csak én, a hülye fejem, tele hülye gondolatokkal, meg a nagy, sötét éjszaka. Kibámultam nemrég az ablakon,a semmibe. Valahol a messzeségben egy sötétnél is sötétebb feketeség, arra van asszem a világvége, most habozás nélkül indulnék. Valaki vigyen innen el,plíííz!!! Szeretnék  máshol lenni! Persze nem nagyon van hol máshol lennem, de legalább otthon,ágyikóban, pizsamában, tollasbálban. Brühühűűű!!! Legjobb lenne kilőni magam az űrbe(a zűrbe!?)néhány millió éves körútra?Méér?Űrturista,van má olyan, kéremszépen ,manapság má minden van, az is ami nincs,ilyen időket élünk.               

Valahogy csak túl kell élnem ezt az éjszakát! Mondjuuuk... Ne mondjuk inkább!

Áááá!!! Azt hiszem, nagy bajok lesznek még itt, velem, ha így folytatom... Hát,még csak hétfő vaan. Péntekig nyilván bekattanok totál, látok rá nem kis esélyt...

...valahogy összeborult bennem valami... minden...

Meg kell acélosítani a lelkem! Muszáj! Mert muszáj valahogy kibírni az életem! Csak a módjára nem sikerült még rájönnöm,egyelőre.Pedig jó lenne mihamarabb megtalálni a megoldást,mert ez csak egyre bonyolultabb lesz.Ó,cudar idők! Töröm rajta a fejem.Csak be ne törjem! ( Még egyszer... Mert ugye,volt már rá precedens.)

Mit kéne tenni? Mit kéne tenni vajon? Egyelőre csak várok, várok... valami bizonytalan megvilágosodásra... Momentán legjobb ötletek: 1.Kútba ugrani. De hol találhatnék egy kutat?  2.Megszökni. Honnan? A Földről! És hova???  3.Selyemzsinórt keresni- önfelkötés céljából. Talán akad valahol a háztartásban...4. Baltát keresni. Hogy embert faraghassak magamból újra! Össze kell szednem magam, és egyedül, mert mások talán rosszul raknának össze...

Bár,okosabb lennék! Hja, azt majd utólag, kisanyám, Erikácskabutácska, tudod, mint mindig... Szétkészültem, ja, egy kicsit, nagyon... Mert..hát,az én bőrömről van itt szó. Hogy feláldozzam, a semmi oltárán...

Beleette magát a bensőmbe most valami egyre mélyülő veszteségérzet, szomorúság, fájdalom. A becsületemet akarják kihasználni??? Ezentúl mindig itt lesz már bennem a kétség. Mert a bizalom olyan, akár az üveg, ha összetörik nem lehet nyom nélkül megragasztani. És összetört, wazze...

És mért keveredem én egyáltalán ilyesmibe??? Nnna,jól paffra vágom magam evvel  mámegint...pfff,gyönyőrű piskóta vagyok,íme,ehhez értek. A hiba az, kérem csakis az én készülékemben van,hogy örökké idealizálok meg mindenféle ostoba illúziókba ringatom magam,ez talán velem született fogyatékosság,vagy hibás mintát hozok, vagy a rossz szocializáció következménye,mit lehet azt tudni,nyilván le kéne vedlenem ezeket,el kéne hagyni minden efféle baromságomat,de mielőbb! és el kéne jutni odáig,hogy nem az én érték-és normarendszerem szerint műkszik a világ, evvel szembe kell nézni, ezt fel kell dolgozni, elfogadni, lezárni, levonni a kellő konzekvenciát, ennyi.Néha szinte gyűlölöm magam azért a buta "romantikáért" ,aminek a rabja vagyok, miközben tudom, hogy idejében ki kell kerülni az ilyesmit, még mielőtt túlságosan belebonyolódnék. Érik az ember lányát néha a munkahelyén is, persze bizonyos hatások és ilyenkor egy hajszál választ csak el attól, hogy meggondolatlanul cselekedjem, amit aztán magam is megbánok,és hogy olyan felelőtlen dolgokat kövessek el, amiket érett ,értelmes nő igazán nem tesz. Csak az vigasztal némiképp, hogy erős a gyanúm, miszerint nem vagyok ezzel egyedül a világon, másokkal is esik meg hasonló és ők se tudják jobban kezelni nálam,mondjuk ennek annyira nincs miért örülni, de legalább megnyugtat egy picit...

Ha nem akarok beleőrülni totál, el kell hinnem akkor, hogy más lesz majd, hogy jobb lesz,és hinnem kell magamban,hogy lesz elég erőm .Vagy ahhoz,hogy szembeforduljak, vagy ahhoz, hogy átálljak arra az oldalra,annak ellenére, hogy az nem az én oldalam és sosem lesz az, szívem szerint, de mégis muszáj átállni,hozzájuk, melléjük, olyan lenni,mint ők. ??? Aztán maximum minden este szembeköpöm a tükröt...És aztán azzal a reménnyel teszem el magam másnapra,hogy az eddiginél csak jobb lehet. És egy nap talán arra ébredek, hogy ...

Na,teljesen elkódorgott most valamerre az eszecském. Ideje lenne elindulni megkeresni !Csak a fejemet nem elveszíteni,mert az pótolhatatlan alkatrész. Vagy: záros határidőn belül elveszíteni mégis, lecserélni, mert igencsak túlterhelés van benne. Ó, bakker, az őrangyalom legyen legalább velem, Ő tudja hogyan kell vigyázni rám, legalábbis ezt nagyon remélem!

Léleklombhullás, bronz-arany csalás,

hűvös tüzek s érett ízek évszaka,

sok vadgesztenyebarna koppanás,

szőlő levétől vérfoltos éjszaka.

"Mit vesztettünk? Elnyernünk mit lehet még?

Bűnbánatnál maróbb az őszi lég."

Még él bennem száz örök- mézű emlék.

E nyárutó felhős, borús, de szép.

"Akkor! És most! A félhomály takarta

lét mély bozótosból dereng elő."

Messzi márciusi zöldellő fa...

Ma rozsdás lombján izzik az idő.

Állok elmúlt tavasz avarában,

szelíd, szeptemberi napsugárban.

Az idézetek Hans Egon Holthusen Őszi reggel c. verséből valók

Mert -néha/gyakran- mindannyian Emmik vagyunk, akikért sok a hűhó. Akik itt vagyunk a sok más baj mellett, mint ráadás, vagy talán minden baj eredő oka. (?)

Mert néha világgá kell menni, mert az a szabadságot jelenti, és az élet újrakezdését.

"Mert vannak dolgok, amikből a nő kisujja sokkal többet ért meg egy perc alatt, mint hét férfi feje."

Mert van az úgy néha, hogy lezuhan a repülőgép, és a többieknek semmi bajuk nem történik, de Emmi megismerkedik valakivel.

Mert: "A valóságban huszonnégy óra telik el egy nap alatt. A fantáziában huszonnégy nap telik el egy óra alatt."

Mert a tudatára ébred az ember lánya, hogy " a romantika a félreértések művészete", valamint hogy

" lelkiismeretes ember nem lehet boldog"...

Mert kiderül az is, hogy: " A középút arany, de jelenleg javítás miatt el van zárva a forgalomtól."

Mert igazi rejtői humor, de jóval több, mint poénok sorozata, valódi szépirodalom, romantikus, de cukormáz- és csöpögésmentesen, ellenben mindvégig lebilincselően szórakoztatóan, mégis komolyan vehetően.

Ezek miatt érdemes elolvasni. Nagyon ajánlom! 

Kétszer tizennyolc lettem én,

meglepetés vagy mittomén.

Ez az?

Nebaz`!

Önfelköszöntő költemény

- amit magamnak, tőlem, én.

Be szép

beszéd!

Az öröklét most illan épp,

hát összegeznem illenék

emitt.

De mit?

Sok-sok évszak elslattyogott,

s nem történt sok remek dolog,

nemes,

se nem.

Ennyi idő, hogy telhetett?

Elillantak napok, hetek.

A múlt

kimúlt.

S hogy annyi minden elhagyott,

ma már egészen más vagyok.

Naná!

Az ám!

Lehetett volna, azt hiszem,

valami totál másmilyen

sztori.

Sorry!

S lehettem volna annyi más.

Volt számtalan bölcs, nagy tanács,

szabály,

talány.  

De nem lettem, s már nem leszek

se jó, se szép, se hős, se szent.

Habár...

Talán!

Én nővérke (s költő?) vagyok,

ki hüjjjjjeségeket gagyog,

s remél,

míg él.

Örök hála és köszönet elsősorban természetesen József Attilának! és mindenkinek, aki Születésnapomra parafrázist költött.

És, igen, ez a tavalyi versem átirata, ergo: plágium plágiuma.

Nem is tudom, miért venném komolyan

tizenháromezer- száznegyvenkilenc

napja vagyok, nem is értem, hogyan

igyekszem, ne legyek jelentéktelen

fontos amit kigondolok, kimondok

és megteszek, azt sose szégyellem

néha félek attól, ami lehetek

de egyre jobbak a megérzéseim

s egyre rosszabb az előérzetem

és komolyan nincs semmi komoly bajom

szal, ahogy a költőnő, én is, ha srác

lennék, simán lehetnék a csajom

egyre jobban megy az, ami én vagyok

bár nehéz megérteni, megfejteni

miközben nincs is semmi nagy titok

hogy mit is hiszek, nem is az a lényeg

néha azt, hogy tuti sose halok meg

sőt, mi több, hogy tök boldogan élek

és költő és bolond és gyermek vagyok

érzékeny, bonyolult, bűnös, oltalom

és nővérke is, egy kicsit nagyon... 

Tikkadtan élek lángoló nyárban

tikkasztó hőség más egyéb semmi

olvadás legyen azt nagyon vártam

csoda mennyország tűz pokol ennyi...

Lángolás legyen mondjuk Tőled jövök

arcomba vágja az Élet durván

mennyi vagy Te pár hét hónap vagy örök?

Ha most úgy lenne azt talán már tudnám

hogy így szép az élet s a csoda örök

más ez a láng már ne haragudj rám!

Pallag Zoltán Lángoló nyár c. költeménye után

Neeem, író aztán végképp nem vagyok én… És mégis! Egy ideje az jár a fejemben, hogy kéne talán valamit írnom már, talán valami regényt. (?) Az agyamban csak úgy zsonganak a gondolatfoszlányok, de mégsem állnak össze valahogy egységes egésszé... Azt se tudom,hogyan kellene egyáltalán elkezdeni...Nnna, valami frappánssal, csakis ! Az nagyon fontos, hogy kezdődik. Mert ha valaki könyvet vesz a kezébe-én legalábbis mindig így csinálom - általában fellapozza az első oldalát, megnézi magának hogy kezdődik. Mindenképpen valami izgalmassal kell tehát kezdeni. De vajon mivel? Mivel? Gyakran az időjárással kezdik, így pölö: "Szép, nyári nap volt..." Na, hűű, de frappáns! Hát, nem ismerek magamra! Az időjárásjelentés igazán nem szokott afféle érzést kiváltani, melyet a legcsekélyebb jóindulattal is lázas érdeklődésnek lehetne nevezni.          Az embereket manapság más érdekli. Fura egy világban élünk különben is. Szóval, valami szerelemről kell írni, azt hiszem. Nahááát, tényleg egyre kevésbé ismerek magamra!!! Méghogy szerelemről... Az önmagában amúgy nem is túl érdekes. Boldogan éltek, amíg meg nem haltak, bla bla bla... Dögunalom! Ha már, akkor jóval hatásosabb valami életszerű, gyűlölve szeretős, mai, modern sztori. Arról kell írni, amit leírni nem is lehet, legalábbis nem illik, mmmm, az az igazi!  Valami sablonos dologgal lehetne indítani, aztán kialakulna abból szépen felépítve valami...Valami... Na, addig tépelődök itt, míg azt kezdem érezni, hogy egyáltalán nem is tudok én írni. Miről is írnék, de tényleg? Csupa hülyeségekről, ami senkit se érdekel. Mi értelme is volna? Tegyük fel, írok mégis valami értelmeset, egy tanulságos sztorit, 21.századi miliőben természetesen. Ha ilyesfélét találok írni, méghozzá ráadásul őszintén is, a végén még valaki beperel.Meg se lepődnék.Legjobb,ha senkit nem piszkálok,pláne nem nevezek meg egyetlen szereplőt sem, rögtön az elején oda kell írni, ahogy gyakran szokták, hogy aszongya :A regény szereplői,helyszínei és eseményei kitaláltak, az író fantáziájának szülöttei. A valósággal való bárminemű hasonlóság pusztán a véletlen műve. Mosom kezeimet. Nem szabad továbbá írni munkáról, magánéletről, politikáról. De ha meg tisztességes, nyugodt történetet írok, az se jó, azt se olvassa majd el senki. Az embereket a rossz érdekli , a különleges,a pletyka... Legtisztább volna talán leírni az összes gondolatom, teljes őszintességgel, pont olyan arcpirítóan kegyetlenül,és polgárpukkasztóan,ahogy kigondolom őket. De nem, mégsem! Őszintének lenni manapság nem kifizetődő, mi több: visszaüt. Már régesrég megmondták:"Ha a világ úgy akarja, hogy becsapják , be kell csapni őt." És mostanság úgy szokta akarni. Mért ne elégíteném ki a közízlést? Na, erről van szó, kéremszépen, így kell a mai világban írni. Csakhogy! Nekem ez nem megy.Én így képtelen vagyok .Még máshogy se könnyű,hisz, mondom: nem vagyok én író...

Május varázsa oly remekbe fogja
azt a csodát, mi nekem meg se jár...
Félek, majd a jövőben el ne rontsa
semmi ezt, mi most ily dicsfényben áll.
Szép tavaszom a kegyetlen idő
zord télbe hajtva ott megölheti,
zivatar után jöhet jégeső,
és nem marad más, csak a romjai
e csodának, amelynek szívem foglya.
Eltűnhet egyszer, mint mi sosem volt,
tünemény s hatása is oda volna,
még emléke se maradna sehol...

De jöhet bármi, csodámnak csak a
rossz álmokban múlhat varázslata.

Thx William!  ;-) 

Káprázatos, rügyek, bimbók fakadnak,
örvendve oszlik már a tél borúja,
s meghozza a tavasz csodáit, ujja
a világra virágszirmokat aggat.

Kicsalja az embert a sugaras nap,
rózsás, illatos hajnal kelti, fújja
lomb közt dalát sok kismadárka újra,
és mindenek megújulnak s vigadnak.

Ó, nem méltó a boldogságra mégsem
az én szívem, remélek bár, de félek,
érzéseimmel, jajj, Őt meg ne sértsem.

Ó, legalább dalaim tetszenének,
melyekből vad, lobogó lánggal égve
új koszorút fonok az Ő szívének.

 France Preseren szonettjének átirata.

A legcsodásabb, bár dilis
azért mégis az április,
az ébren álmodás hava,
szeszélyekből a legjava,
tréfarépa és csillagpor,
vattacukorédes mámor,
szélfútta, csicsergő rügyek,
füttyös kalandok, szívügyek,
szeleburdi, ravasz tavasz,
a világ szerelmes kamasz,
puszi-nyuszi, infantilis,
áldott, átkozott április!

A nők iszonyú utálatosak tudnak lenni egymással, szemben és a másik háta mögött is, úgy kiváltképp. Egyesek irigyek mindenkire, aki: fiatalabb,vékonyabb,csinosabb,kedvesebb náluk,ezektől tartanak,mint a tűztől.Én tehát általában elég rossz pozícióból indulok,és ezt minden szerénytelenség nélkül mondhatom, asszem. A felém lövellt tekintetek néha akár a mérgezett nyilak, ha létezne efféle bűbáj, holtan rogynék össze, az tutitény. Ezeket a típusú nőszemélyeket a másik minden gesztusa irritálja, ez tisztán érezhető. Valószínűleg válogatás nélkül hangzanak el a legkíméletlenebb jelzők, melyekkel a nőt, a másikat, a legalacsonyabb fokra helyezik. És még az ilyenek idealizálják a tökéletes, a mintaszerű nőt, az úgynevezett rendes nőt, aki pedig nem is létezik, ahhoz mérik a másikat, eltekintve attól az aprócska ténytől, h. ők maguk is a világon vannak,ez a tipikus más szemében a szálkát is... Pedig előbb magukat kéne górcső alá helyezni, csak aztán vizsgálgatni másokat.

Én kikérem magamnak, nem vagyok  rendes nő, na, bevallom, bevállalom. Mer rendes nőnek pölö muszáj, ugye, h. legyen egy rendes!pasija,márpedig nekem az nincs,mi több csakis "rendetleneket" ismerek. Méghogy szőke meg herceg? Ugyan ! Rég kinőttem én már a mesékből, hogy egyszer volt meg hol nem...és boldogan éltek, amíg …lári-fári...Ez itt a való világ, kéremszépen, ahol nincs mese. És talán valaha valahol,ahol manapság a kurta farkú se… a királyfiaknak meg kellett küzdeniük a sárkánnyal, hogy elvehessék a királykisasszonyt, de ez, wazze már iszonyú rég volt, manapság nincsenek se királyfik, se királykisasszonyok és a sárkányokat veszik el. Hiába,ide süllyedt ez a világ. És itt maradtam, királyfi mentes övezetben, egyedülálló, páratlan csajként ,aki esélyeket latolgat, eszményeket ad fel és csak (ki)használja a pasikat. A divat szerint ezt hívják szinglinek. DE ,én nem akarok divatos se lenni! Vicces már az egész.Vagy inkább szánalmas???  Szinte már beteg dolog, neeem? Ó, ba...meg, vajon lehet ezt operálni egyáltalán?És ismer valaki egy hozzáértő specialistát esetleg?S.OS!!! Hát, így. Engem a szívem vezet,az eszem meg csak nagy messze kullog utána... Ja, rendes nő persze nem gondolkodik így, nem ilyen cinikus, nem beszél egyáltalán ilyeneket, főképp nem ír le, ezerbocsánat! Íme, bizonyságul, távol állok a rendes nőtől...

És szent se nem vagyok, az is bizonyos, a bibliai tízparancsolatot pl. fejből nem tudnám elsorolni, és bár nem ölök, nem lopok és tisztelem a szüleimet, de a többi pontoknál vannak hiányosságaim/ bűneim, mert ugyan felebarátom feleségét sosem kívántam, de egyebeit néha igen, bár mentségemre szól, hogy megkívánt férjekről nem esik szó…

Átlag nő sem vagyok, nem is akarok olyan lenni, aki inkább szépségre vágyik, mint bölcsessége, mert ugye manapság az átlag férfinak élesebb a látása, mint az esze…

Nő vagyok, aki nem mindig tudja pontosan, mit akar, de abból nem enged, és megőrül, ha nem kapja meg...

És Bridget Jones után szabadon: azt szeretném, hogy ok nélkül szeressenek, nem azért, mert szép/ jó/ rendes/ okos/ bármilyen vagyok, hanem azért mert olyan vagyok, amilyen, én...

...éjszakás műszak megint, amikor is az ember lánya, aki nővérke nemcsak a papírokat rendezi, hanem a gondolatait is, és minden az eszébe jut, és semmi nem jut az eszébe, és a betegek már alszanak, ha behallgatózok a kórtermekbe hallani a szuszogást, és valami puha, meleg  hintőporillatot érzek a levegőben, pedig nincs is jelenleg kisbaba, aztán pakolászás a vizsgálóban,a nővérpultnál, polcokon, és aztán kávét kell inni, mert csak, jó az ilyenkor, forrón, tejjel, de cukor nélkül, mert micsoda hüjjjeség az is,hogy legalább a kávé legyen édes, ha már általában az élet nem az, na, a kávénak ahhoz igazán semmi köze, szerintem...

...az éjszakás műszak az járkálás a folyosón, ajtónyitás, ajtócsukás, osonás halkan, és néha a nővérhívó csengő éles hangja belerikolt a csendes félhomályba, fájdalomcsillapító, fedőkötés, lefolyt infúzió, vérnyomásmérés, párnaigazítás, ablak kinyitás, ablak becsukás, villany le- fel, pontos idő, álmos és szenvedő, a fehér lepedőnél sápadtabb arcok, megkönnyebbült sóhajok és bólintások, ha kimondjuk, amit várnak tőlünk, elhisszük, hogy fáj, persze, de az injekció rövidesen hatni fog, természetesen, az injekciók általában hatásosak, arra valók, akár a nővérkék, az együtt érző mosolyukkal, ami néha többet ér bármilyen injekciónál, ezt ők mondják, a betegek, idősek és fiatalok, meg a picik szülei, kedvesek és komiszak, nyugtalanok és nyavalygók, akik mind a nővérkétől várják a segítséget, a vigaszt, a reményt...

...az éjszakás műszak, amikor a nővérke tagjai sajognak a széken/ Noé bárkájából itt maradt fotelban való kucorgástól, és úgy érzi, hogy menten leszakad a dereka, és a feje zsong, a benne kavargó gondolatoktól, is, és a tea hideg, a rádió recseg, a tévében semmi, és felborul az ember bioritmusa...  és "a joghurtos pohárba száradt kanál nyugalmával ülök itt, álmatlanul,mint egy csokor virág, a reggel előtti fényben, még a sötétben,amikor aztán végképp nem nézek tükörbe, amikor is az idő egy szuszogva kocogó, kövér kisfiú, és nézem a képernyőt, a kedvenc számom megy lenémítva és arról gondolkodom, amit egyéb fogalmak híján életnek nevezünk, és hallgatom a csendet, mint labda az árnyékát, és sötétítőn fák árnyéka lebeg és én el vagyok veszve, és gép a fejem,és hányféle remegésre nem gondolok, és közben telihold ragyog az ablakon át arra, amiről nem írok, és hajnalban emlékszem, mindenre, mint egy szoborpark, és feküdni vágyom, mint egy telefonfülke kirúgott ablaka, aludni,mint egy mélyhűtő..." 

 És az éjszakás műszak az most mégis szép, mert itt a tavasz, akkor is, ha nincs is itt még valójában, csak bennem valahol legbelül, ragyog a nap ott, itt, ilyenkor is, és az ugrik be, hogy volt egy film, aminek az a címe, hogy: Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok, és fogalmam sincs, az a film miről szólt, de azt pontosan tudom, érzem, hogy az én éjszakáim mostanában bizony szebbek... :)

Sok csoda, varázs született Tenálad,
jó néhány örökre megmaradt nekem.
Leltárt készítek, mi maradt utánad:
minden, ami számít, mindenekfelett.

Ami fontos, ott született minden,
azokat örökbe Tőled kaptam.
Vagy százmillió fényévre innen,
igazsemvolt galaxisban adtad.

Ragyogó hétfő hajnal  volt akkor,
kilencvenhét szeptember elsején.
Pontosan emlékszem, számtalanszor
felidézem, új volt,nagy esemény.

Hogy klassz meg csúcsszuper volt akkor, én
úgy mesélem azóta is, ma is,
hogy régi, szép idők volt, ennyi tény,
a többi, az összes többi, hamis.

Tökjó Trauma volt, sosem felejtem.
Álomszép, igazi, első Szerelem.
Ma már biztosan tudom ,nem csak sejtem,
és mindig, örökké így emlékezem.

Ó, mennybéli pokol! Ötödik emelet.
Szokom a múlt időt. Álmodok, ébredek.

Amikor egy lila gyertya,
csoda- szeretetpiros,
ilyenkor csak jót meg szépet,
és minden olyat tilos,
ami bántó, reménytelen,
sötétfelleges, borús,
mert attól az ember szíve
színtelenül szomorú.
Most reméljük,hittel várjuk,
hogy örök, fényes, vidám,
színes, boldog legyen!- ez az
én kis, adventi imám.

Lázár Ervin
A négyszögletű kerekerdő (részlet)

Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit.
El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az, hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az, hogy igazán?!– háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.”
S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

Szőlőillatú
érett ízek évszaka.
Rozsdás nyárutó.


Ónszürke égbolt,
költözőmadárcsapat.
Ősz-alkony csöndje.


Aranyruhás fák,
színpompás avarszőnyeg.
Szeptember. Idill.


Őszelő. Magány.
Béke. Szelíd napsugár.
Dérütötte csend.


Sárgul, ritkul már
a vadgesztenyelevél.
Hirdeti: ősz van.


Fájdalmasan szép
ködfátyol a hegytetőn.
Megváltó eső.


Hulló lomb között,
elmúlt nyarat idézve
sír az őszi szél.

Harmincx éves lettem én,
meglepetés vagy mittomén.
Ez az?
Nebaz'!


Önfelköszöntő költemény
-amit magamnak, tőlem, én.
Be szép
beszéd!


Az öröklét most illan épp,
hát összegeznem illenék
emitt.
De mit?

 
Harmincx év elslattyogott,
s nem történt sok remek dolog,
nemes
se nem.


Ennyi idő hogy telhetett?
Elillantak napok, hetek.
A múlt
kimúlt.
 

S hogy annyi minden elhagyott,
ma már egészen más vagyok.
Naná!
Az ám!

 
Lehetett volna, azt hiszem
valami totál másmilyen
sztori.
Sorry!

 
S lehettem volna annyi más.
Volt számtalan, bölcs, nagy tanács,
szabály,
talány.

 
De nem lettem, s már nem leszek
se jó, se szép, se hős, se szent.
Habár...
Talán!

 
Én nővérke (s költő?) vagyok,
ki hüjjjjjeségeket gagyog
míg él,
s remél.

Szállnak a gondok szerte, huss,
az élet álmokra kilátó,
aranyifjú a Július,
a strandon henyél, napimádó,
tüzes tekintetétől, ó, jajj,
a világ szétfolyik, elolvad,
forró szellőben röpke sóhaj,
s Ő közben kalandregényt olvas.

Az Élet nem fekete-fehér-igen-nem.
Az csak egy játék. Az Élet az szivárvány,
tarka, pepita, szürke, színtelen,
olykor mostoha, máskor királyság,
szörnyű, bonyolult, nem könnyű, nehéz,
keserédes, rémséges, szívtelen,
szépséges, túl sok, iszonyú, kevés,
regényes, reményes, reménytelen,
néha biztos, persze, többször talán,
gyakran örökké, sokszor sohasem.
Az Élet színes játék, rejtvényes talány,
és nem fekete-fehér-igen-nem, hanem...

Mit láttam benned? Nem tudom ma sem még.
Mit láttál bennem? Ez is egy nagy kérdés.
Mit láttam először? Végtelen magányt.
Mit láttál te akkor? Hirtelen csodát?
Én benned kezdetben? Kedves bolondot!
És aztán vadembert, férfiállatot.
Te akkor énbennem? Megláttad a nőt,
a szépet, a szeszélyest,a szeretőt.
És én a szemedben? Furcsa vágyakat.
És te vajon akkor? Csigaházamat.
Mit láttunk egymásban? Te talán tudod.
Lehetőségeket? Majd elárulod?
Mit láttam? Mit láttál? Azt hiszem, talán...
Pusztán délibábot. Mit számít ma már?

Mikor tizenhét éves voltam én
ébren is álmodó, érzékeny kislány,
vattacukorfelhős, tündérmesekék,
szerelemízű volt akkor a nyár.

Ő mellém lépett az ablak elé,
mintha csak tegnap történt volna olyan,
szeme mosolygott és megszólalt mellé,
hozzá képest szokatlan komolyan:

"Látja,milyen azúrkék most az ég,
érzi,milyen illatos a levegő?"
Én éreztem és ámultam: "Csodaszép!"
és nem láttam,csak kék szemét, csak Őt.

Elmúlt azóta ugyanannyi év,
de nem múlik el soha az a kék.

Nyári lustaság
mélyéből egy gerlepár
hangja emelt fel!

Június, hajnal:
minden illat felett győz
a hársvirágé.

A nyári reggel
harsányszínű, vad, kevély
tüzes álomkép.

Nap tűzgolyója
ragyog az ég tetején:
delel most a nyár.

Szikrázó égbolt
délibáb, forró varázs
-olvadó napok.

Színarany világ,
szédül sugarától az
érett búzaszem.

Rekkenő hőség,
a kék hegy fölött-vihar-
fellegek gyűlnek.

Vízpart, csobbanás,
szívdobbanás, lobbanás
nádszál, hattyúdal.

Nyár-alkony csöndje
benne szép melódia:
víg tücsökzene.

Forró nap végén
hűs éjszaka csendjében
jó megpihenni.

Ó, ez a május egyszer végigégjen!
Néha könnyű velem, gyakrabban nehéz.
Jövőm bújik meg most a létigékben.
Semmi nem baj, szívem repdes, hisz, remél.

"Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen"
Szépen, kéken...

De mi, így ketten már soha többé
Szia! Dehogy, úgy se, sehogy, sosem
Nem, nem, hanem...

Akkor se, ha hatórai kávé
Hiába bókolsz, hiába finom
Tudom, tudod...

Más ez a tavasz, nincs puszi-nyuszi
Se gerlefészek a gesztenyefán
Habár, talán...

Elmúlt az érzés, örök az álom
mint Kurt Cobain hangja: Come as you are!
Kár, kár, akár...

Május volt akkor is, víg, szeszélyes
Most is a cseresznyevirág havaz
Ravasz, tavasz...

Pallag Zoltán után szabadon, tkp. a férfiakat is lehet osztályozni. Íme:

a, a fitneszpartizánok

b, a mesebeliek

c, akik úgy hívnak, Erika

d, akik kicsinyítőképzőkkel becézgetnek

e, akik nem szólnak hozzám

f, akik csak hülyeségeket szólnak= a dumagépek

g, a fehérköpenyes félistent jáccccók

h, az asszonytmegcsalók/ hedonisták

i, akik a képzeletemben élnek

j. JOHNNY DEPP

k, akik szerepelnek a médiában

l, akik leszerepeltek

m, akikkel sosem utazunk el sehová

n, akik költők/ írók ( főleg a halottak,de néhány élő kortárs is)

o, a zenészek

p, a motoros mácsók/ verdás vagányok

q, akiknek tekintetében a pokol tüze ég

r, a vízilabdaválogatott

s, akiknek fél pár cipője többet ér, mint az én kis életem

t, akik tudnak festeni ( portrét, tájképet, op-artot, falat )

u, akikhez képest szent vagyok

v, akik többet hazudnak, mint esznek = a politikusok

w, a bolondok ( az eseteim )

x, az antiszociálisok

y, a  szépfijjjug / metroszexuálisok

z, akik távolról egy másik férfira emlékeztetnek/ akik közelről nem emlékeztetnek semmire

Okosnak kéne lenni, mint a mesében
a takaros, szegény lány a szamárháton,
aki kell a jó királynak, feleségnek
csak tudnám, hogy kell okosan, jól, komolyan,
elmesélhetné valaki, mert csak annyi
bizonyos, azt tudom, hogy soha nem olyan,
mint a mesében, nem, nem olyan igazi
teljesen más, mint bármelyik varázslatos
régi történetben, ezt be kell vallani
nem is élnek manapság már jó királyok
és e mai, közpénzen és-szájon forgó
való villában nincsenek okos lányok,
hülyén és hazugon éljük a világot
igaz mese, hogy több, mint kétezer éve
mi magunk gyilkoltuk meg az igazságot.

 Ő úgy tudott elsiklani a valóság zátonyai mellett, hogy nem szenvedett hajótörést.Tudta,hogy a hitetlenség erősebb a hitnél, mert az érzékekre támaszkodik, és azt is,hogy a  kifürkészhetetlen véletlen játékszerei vagyunk, és az egyetlen és elkeserítő jutalom, ami ezért valakinek jár, általában és legtöbbször az, hogy meg sem értik, és el is felejtik.

Szerinte az írók nem a tehetségünk miatt lettek írókká, hanem annál a szerencsétlen körülménynél fogva, hogy nem lehettek mások, mint amik, mert írni, az valami olyan titokzatos dolog, mint főzni.Éééés: Le is foshatná magát a világ, ha az emberek első osztályon utaznának, az irodalom meg a poggyászkocsiban.Mert: az irodalom a legjobb játék, amit az emberek kicsúfolására valaha is feltaláltak.Valamint: Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?A költészet az ember létezésének egyetlen konkrét bizonyítéka.

A nőkről is sokat tudott, miszerint: a világot a nők tartják fent, a férfiak történelmi brutalitásukkal csak összezilálják.És hogy:a nők nem annyira a kérdésekre figyelnek, mint inkább a kérdések rejtett indítékaira.

És a férfiakról is tudott egy s mást, például,hogy az előítéletek szerencsétlen rabjai.

Meg a házasságról, hogy a jó házasságban nem a boldogság, hanem a stabilitás a lényeg, és hihetetlen, hogy milyen boldog tud lenni az ember annyi éven át, a sok marakodás, a sok cirkusz közepette (...), és közben azt sem tudja, hogy ez most szerelem-e, vagy sem.A házassággal az a baj, hogy szeretkezés után minden éjjel véget ér, és minden reggel újra fel kell építeni, még reggeli előtt.

És a szerelemről is igen sokat tudott,azt, hogy :a szerelem egy természetellenes érzés, amely arra ítél két ismeretlen embert, hogy szánalmas és egészségtelen módon függjenek egymástól, úgy, hogy minél erősebb a kötelék, annál hamarabb szakad szét,és hogy bár igaz,amit a dalok mondanak, hogy mindent legyőz, azért jobb,ha nem hisszük ezt el. A démonoknak akkor sem szabad hinni, ha igazat mondanak. Mindig jusson eszükbe, hogy a múlt hazugság, hogy az emlékezet nem ismer visszautat, hogy minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s hogy végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság.

És a boldogságról: Nincs az az orvosság, amely meggyógyítaná azt, amit a boldogság nem tud meggyógyítani.

És,hogy ahogy a valóságban megtörtént dolgokat el tudjuk felejteni, az is lehet, hogy néhány olyan dolog, ami sohasem történt meg, úgy él az emlékezetünkben, mintha megtörtént volna A valódi emlékek gyakran hihetetlenek, a csalfa emlékek viszont néha annyira meggyőzőek, hogy képesek helyettesíteni a valóságot.

És a halálról  :Az ember nem akkor hal meg, amikor szeret, hanem amikor lehet.Az emberek csak a valóságos életben halnak meg mindörökre. Az irodalomban azt csinál az ember, amit akar. Hiszen ezért találták fel; hogy minden vágyunkat ki tudjuk elégíteni.

Meg az életről: Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.

Ő el tudta mesélni, és én megértettem, megszerettem és soha nem felejtem el.

Érzitek?
Üde, csoda,vad illatmámor.
Kitavaszodott...!

Röpke kikelet,
szép, szellős, virágszirmos,
sárgábbnál sárga.

Szívednek terhét
s röptét bízva bízd rá egy
kismadárkára.

Tavaszi éjben,
illatok sötétjében lenge,
lágy dallam.

Tavasz pilléi
csaponganak-honnan,hová?
-álmaim körül.

Mandulavirág-
fellegen át-aranylik
a nap sugara.

Gyöngyvirágillat...!
Vár a napfényes világ...!
Szép meseország...!

Szívem csordultig
telt a tavasszal.
Várom a boldogságot.

 

Kockás liliom

Kocka is lehet
szép,ha el van vetve,
így,az anyaföldbe.

 

Csendes, csepergő
 tavaszban sétál egy nagy,
 tarka esernyő.

Röpke álmaim
ott lebegnek a tavasz
virágszirmain.

Apró örömök...!
Szép, tavaszi délután,
sárga, zöld, örök...!

Pécsi kikelet...!
Színes tulipánszirmos,
napos szeretet.

Csodakék álmok
kikelet kék égboltján
felhővé válnak.

Orgonalilán
kis krókuszpár mosolyog
hamvasan reám.

 

Tavaszi hajnal

Kedves ébresztő:
áloműző, hajnali,
vidám rigófütty.

 

Tavaszi éj

Tükrében álmok
s a fény lázas futása
csillagporosan.

Csillagporos,ragyogó,

napfényű sötét.

Ilyen ez most, gyönyörű,

furcsa némiképp.

Szivárványos csodakép,

délután tavasz,

péntek, fények, remények,

vágyak, ez meg az.

Miért?Miért ne higgyem?

Igaz is lehet.

Vattacukor mámoros,

valós képzelet.

Oly egyszerű lehetne.

Boldogság és kész.

Persze, tudom, illanó

álom az egész...

Belmondo átirat- Czutor Zoltán után szabadon

Kiborulok a feladaton,
Lebutulok a sorozaton,
A szavam adom, ha szabadulok,
Drága srácok,na hogy akarom?

Megy a malom, a dögunalom,
Meg a zene, az a monoton.
Kiakadok az okosokon,
Drága srácok, inkább ma kihagyom.

Drága srácok, ma okosodom.
Szájba rágót, azt nem akarok!
Jó barátok, ma lelazulok.
Másra vágyom, ha odajutok.

Ha ugyanaz az eset, azt nem akarom!
Drága srácok ,ezt ma kihagyom.

Sok csoda,varázs ottmaradt Tenálad,
jó néhány végérvényesen elveszett.
Leltárt készítek,mi maradt utánad:
nagy űr,sötét mélység mindenekfelett.

Ami fontos,Nálad maradt minden,
azokat örökbe Neked adtam.
Vagy százmillió fényévre innen,
igazsemvolt galaxisban hagytam.

Ködös,péntek délután volt akkor,
kettőezer-öt januárjában.
Pontosan emlékszem,számtalanszor
felidéztem,sokszor társaságban.

És mintha minden rendben lenne,én
úgy mesélem azóta is,ma is,
hogy tanultam belőle,ennyi tény,
a többi,hogy tökjól vagyok,hamis.

Nagy Trauma volt és én nem felejtek.
Hisz szép volt valaha,első Szerelem.
És ma is még,ha egy álmot elejtek,
én mindig,örökké Rád emlékezem.

Ó,mennybéli pokol! Ötödik emelet.
Szokom a múlt időt. Álmodok,ébredek.

Pallag Zoltán Annyi minden és Szeptember,avagy nem felejtek c.versei nyomán.

...lesz idén is miegymás,

és ez meg az is talán:

lesznek tajtékos napok,

mellkasröntgen-éjszakák,

letépett hangaszálak,

boldog órák emléknek,

égő,kis rőzse-dalok,

rózsafelhők az égen,

áhítat zsoltárai,

esti sugárkoszorú,

elbocsátó üzenet,

szép,szívtépő,szomorú,

lesz semmiért egészen,

merengő ábrándozás,

életünk megrontója,

vanitatum vanitas,

lesz szabadság,szerelem,

mert legfőbb ideje,hogy

kétezertizennégyben

végre legyen...úgy...ahogy...

Volt idén miegymás,

ö..izé...ez meg az:

felejtős évkezdet,

hóhullásos tavasz,

volt komoly bölcsesség,

bolond,nyári szeszély,

kihasznált alkalom,

elbaltázott esély,

volt hinta,palinta,

volt hanta,volt herceg,

voltak tűnő napok,

és vánszorgó percek,

volt borúra derű,

és derűre ború,

volt őszi szivárvány,

tél,égiháború,

volt fekete,fehér,

volt színes,volt tarka,

és volt olyan is,hogy

se füle,se farka,

volt keserves sírás,

volt kacagós móka,

volt ártatlan bárány,

és volt ravasz róka,

volt patkány,volt csapda,

fóbia,félelem,

méltón méltatlanra

pazarolt érzelem,

volt elsuttogott cél,

kikiáltott talán,

titkok,ellenségek,

igaz-hamis barát,

volt törött tükör,szív,

baj,báj,tündérmese,

okosság hónapja,

hülyeségek hete,

voltak égigérő

füvek,vágyak,hegyek,

volt jihá boldogság,

volt jajj,hova legyek,

volt varázs,volt csoda,

csalódás,káprázat,

volt sok mellélövés,

volt telitalálat,

voltak igazságok,

hazugok,és szépek,

élet helyett órák,

valós álomképek,

ezek voltak idén,

veszteségek,kincsek,

ilyen-olyan dolgok,

ez meg az,meg minden...

Szép zöld fenyőillatú

csodaarany ragyogás

mézeskalács házikók

angyalváró dalolás

csillagszóró fényesség

fahéjas narancsálom

Karácsony lesz nemsoká'

kisgyermekszívvel várom

Most,hogy a második gyertya

ég és szeretetpiros

ilyenkor csak jót meg szépet

és minden olyat tilos,

ami bántó,reménytelen

sötétfelleges borús,

mert attól az ember szíve

színtelenül szomorú

lesz,de remélve hisszük mégis,

hogy lesz még derűs,vidám,

színes,boldog!-erről szól az

én kis adventi imám.

 LÉTEZŐ! ONLINE ORVOSOS JÁTÉKOK:

• Öltöztesd fel az ápolónőt,majd sminkeld is ki!---végül is,jó,ha megtanulja a gyerek,mi a legfontosabb ebben a szakmában
• És van egy lazább verzió is,miszerint: Öltöztesd fel az ápolócsajt!
• Segíts az őrült orvosnak gyógyszert készíteni!---őrült orvost mondjuk ismerek,véletlenül,de gyógyszerészt egyet sem...
• Próbálj meg minél több fogat eltávolítani a paciens szájából!---nem egy fogmegtartó eljárás,azt lássuk be!
• Gyógyítsd meg a nyuszit egy rutinműtéttel!---az állatkórház is bejön a képbe,hisz mifelénk ez nem annyira számít rutinnak
• És a köv.állatorvosos:Vigyázz az állatkákra és gyógyítsd meg őket.Figyeld a kívánságaikat!---még szerencse,hogy megmondják!
• Kis nővérkét varázsolhatsz a cicából a macskaöltöztetős játékban!---na,most ezt nem tudom eldönteni,hogy állatkórházas-e vagy valami egész más...
• Taposd el a romlott ételeket!---ez speciel nem tudom,mitől orvosos,mindenesetre irtó praktikus megoldás
• Tüsszents úgy,hogy minél több embert megfertőzz!---úgy kell azt,kisfiam,tényleg,ebből tanul a gyerek,mondom
• Száguldj a mentőautóval és szedd össze a csajokat tartalmazó gömböket (ezt már nem értem!)és bónuszokat!---na,a mentőket se kímélik,szép vélemény él róluk
• És a másik mentős:Kapd el a hordággyal az épületből kiugró (az meg biztos,pszichiátria lehet) embereket,majd pattintsd őket a mentőbe!--- egyszerű ez! ennyi
• Jól játszható kiszolgálós játék,vizsgáld meg,lásd el és gyógyíts meg a betegeket!---köszi,köszi,hogy már a gyerekbe ezt neveljük bele,hogy a nővér= kiszolgálószemélyzet,pfff...
• Segíts az orvosnak és nővérnek,hogy megcsókolják egymást,anélkül,hogy észrevegyék a betegek!--- ???ez is hűűde életszerű,jó,ha így tudja a gyerek. Ja,azt alapból nem értem,hogy lehet abban segíteni...???
• Online csókolózós játék /azt se tudtam,hogy lehet online csókolózni???/ ,melyben a nővér és betege nyugalmát kell őrizned!---hah!Most meg már a beteggel is...köszönjük,tényleg!
• Segíts a nővérkének kiszabadulni a kórteremből!---ennek egy magyarázata lehet csak,biztos megjött a felesége valakinek,avagy az orvosé vagy a betegé,akivel az előző játékban...
• Menekülj ki a kórházból!---ez nem derül ki,kinek szól,mindenesetre igen klassz ötletnek tűnik! :)))
  
  

/Nem/Mindenkibe,nem mindegy,kibe

Ha jól számolom nekem

pont tíz fiú a szerelmem.

Megpróbálom felsorolni

az elejéről kezdem.

Szóval.

Sok-sok éve az oviban ott volt a legelső

arra emlékszem,hogy rajta is gyakran kötött felső

volt,és szégyellem,de már nem tudom a nevét

A.-ba később,aki egyszer az uzsija felét

nekem adta,ez már a suliban esett meg

de sajnos nem lett folytatása e kedves esetnek

Ahogy aztán B.-vel is hirtelen lett vége

még csak meg se kért soha,hogy legyek a felesége

C.-vel már több is történt,de még többet vártam tőle

D.-be aztán komolyan,ő herceg volt,a szőke

Aztán E.következett,ki lélekben volt gazdag

és jött két G.,akik folyton utánam szaladtak

És F.-be,akit a legjobban szerettem

Vele sokat nevettem és őszinte lehettem.

És most meg éppen Szalóczi Dánielt szeretem,

akinek többek között ezt a verset is köszönhetem.

És aki remélem,nem haragszik érte,

hogy annak ellenére,hogy Ő nem kérte.

December. sose lesz vége...

Tél. sose lesz vége...

Ó,idei év. sose lesz vége...

Éjszaka. sose lesz vége...

Ennek...sose lesz vége...

Vége.

nem bocsátom meg, hogy december van
minden nap újabb télre ébredek
a nyárból sárgadinnyeíz maradt
kávéfagyi és tejszínfellegek

éjjelente álmatlan rettegek
szeretnék lenni, persze nem vagyok
de van remény, mert a hajnalpírban
feltűnnek az adventi angyalok

Kedves Jézuska!

Még sosem írtam a Jézuskának levelet,épp itt az ideje.Annyit szeretnék csak leírni,hogy mi/ke/t szeretnék én kérni karácsonyra.

• elsősorban békességet és boldogságot,bár tudom,ez a legnagyobb kérés,valamennyi közül
• szeretnék még egészséget is,a családomnak
• magamnak szaloncukrot szeretnék,enni,zseléset és marcipánost is,bár nem vagyok egy nagy édességfaló,de ilyenkor,egy évben egyszer néhány szemet meg bírok enni,meg bejglit,diósat és mákos bobájkát és töltött káposztát,alföldiesen,ahogy nálunk szokás
• és diafilmeket szeretnék,vetíteni a falra,fehér lepedőre,óóó,a Róka Rudi a Balatonont,azt szeretném,tudom semmi köze az ünnephez,de az volt mindig a kedvencem
• és csukott szemmel zenét hallgatni,azt,hogy:"A világ bármely részén élsz és bárki vagy,szeretném,hogy légy ma este egy kicsit boldogabb...",a Piramistól,meg John Lennont is: "A very Merry Xmas/And a happy New Year/Let's hope it's a good one/ Without any fear"
• és meséket szeretnék nézni,a Diótörőt!, meg filmeket is,főleg az Igazából Szerelmet,mert azt nagyon
• és teát inni,almás-fahéjasat,és forralt bort,fűszeresen,szegfűszeggel
• és sok-sok csillagszórót szeretnék
  
• és illatolni a fenyőgyantát
• és csupa pirosba öltöztetni a fácskát,azt a kicsikét,ami nem nőtt sokat,de terebélyesedett tavaly óta a cserepében
• és várni a csengettyűszót,ami jelzi,hogy megérkezett
• és bámulni a gyertyalángot
• és ülni a szőnyegen és énekelni a Mennyből az angyalt
• és verseket szavalni,József Attilától a Betlehemi királyokat és Adytól,hogy:"Harang csendül,/ Ének zendül"meg még az összeset,amit csak tudok
• és smst küldeni mindenkinek,aki csak számít és akinek csak számítok és fel is hívni őket aztán és beszélni órákig
• és kimondani azokat a szavakat,amiket egész évben sosem

Köszönöm,ha teljesülnek ezen kívánságaim.

az én szívemben is föltámad valami...szép tündérország-szerű,aha,azt hiszem,és megszáll valami titkos,valami gyönyörű,valami igézet,és hiszek,hinni akarok,újra,a szeretetben,miközben Juhász Gyula versét olvasom,Karácsony felé,miközben Radnóti remekeit olvasom és ülök rebbenő szemmel és szívvel,a fényben és sírok,mert elégették a verseskötetét azok az embernek nem nevezhető nemistudommik,mert zsidó származású volt,ennyi,amit tudni hajlandóak róla,nem érdekli őket egyéb,az se,hogy János evangéliumának idézeteivel is vigyázni kellett volna, hiszen azt egy Yohanan - héberül: „Jahve szeret” - nevű zsidó írta,aki egyébként szintén elsősorban ember(!) volt,ahogy pl.kedvenc Rejtő Jenőm is,akit méltatlanul kihagytak a magyar irodalom órai tananyagból,pedig olvasottsága Jókaiéval vetekszik,és olyan fergeteges,fantasztikus humora volt,hogy nem is szabad nyilvánosan olvasni,mondjuk az utcán egyáltalán nem szabad,mer'az ember lánya belemegy az árokba,nekimegy a villanyoszlopnak,átesik a kistestű ebeken és efféle balesetek érhetik /nem árulom el,velem melyik történt meg/ és még ki is röhögik,hogy mit röhög magában...

...szóval december,és advent,ma az első vasárnapja,meg kell gyújtani az első lila gyertyát,ne felejtsem el!,a lila szín,ugye a bűnbánatot jelképezi,nem tudom,hányan tudják ezt és hányan gyakorolják,magam sem vagyok templomba járó,de ezeket azért tudom és van adventi koszorúm és karácsonyi hangulatom is,várom már az ünnepi fényeket,a fenyőillatot,a csengőszót,a bejglit és a Jézuskát az ajándékokkal,mert mifelénk azokat Ő hozzá és nem a Télapó,á-á!,ő nálunk Ő a Mikulás és hatodikán érkezik,Lappföldről,a rénszarvasszánján,Rudolfékkal,akik egész apró termetűek,szarvas létükre,és hó a subája,és jég a cipője és zsák,zsák,teli zsák...és aztán karácsonykor a kis Jézus,aki mellesleg a "zsidók királya" ,úgyhogy azok a "nemzeti arc/átlan/vonalosok" valószínüleg nem is ünnepelnek...

..és ahogy kezdtem,úgy zárom,egy költő szavaival,mert én nem tudom jól,Ady viszont zseniálisan:

"Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.

Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra"

Utálom, hogy utálom, de utálom!
Megérkezett a zima, akár tetszik, akár nem.
Hazugság lenne állítani,
hogy picit is szeretem.
Egyszer mondtam, hogy szép a tél,
arra már nem emlékszem, mér'.
Havazik a mocskos sznó.
Hal/l/jon meg Holle anyó!
Csalhatatlan jelei voltak napok óta már,
az összes hóbafingó eb kutyakabátban jár.
Több bosszúság van jelen, mint szépség,
rút depresszió meg sötét kétség,
csúszós úton hatalmas seggrehuppanások,
"jól felkészült" tömegközlekedés miatti
elkésések-elsemindulások.
A sarkon megfagyott jegesmedvék!
Hazudik, aki azt mondja, hogy nem veszik el
a nyárról megmaradt életkedvét.
Hull a pelyhes, hózik.
Erikácska fázik!

Viant olvasni olyan,mintha az ember besétálna egy Dali képbe.Szürreális világában az abszurdba hajló,határtalan fantázia és a nyakatekert humor az úr.Költőiség és magával ragadó misztikusság jellemzi.Oly könnyed,mégis oly súlyos.Megrendítően szép és szomorú egyszerre.Keserédes.Lehetetlen kategorizálni,stílusára nincsenek megfelelő szavak.Váratlan,páratlan,hihetetlen.Mégis emberi.Lebilincselő.Művészi.Néha túl groteszk, bizarr és szívtépően furcsán valóságos. Néha erőszakos és undorító és csodálatos!Amikor először olvastam,kezdetben nagyon nem.Aztán nagyon!Nagyonnagyonnagyon! Úgy fogott meg,hogy nem tudtam,mivel,de nekem az jó volt,nagyon.Egyik nagy trükkje,hogy a végére érve azonnal késztetést érzünk arra,hogy újra elolvassuk.Lenyűgözött az az álomszerű világ,mely oly irigylésre méltó,melyben hátrányai ellenére is szívesen élne az ember,már csak a felejtő gépért is,meg a vapitikért és persze a kis rózsaszín felhőkért,melyekben meleg van és fahéjascukor-illat,óóó...és koktélzongora!Beleszerettem ebbe a világba,ahol majdnem mindig jókedve van az embernek és a maradék idejét pedig alvással töltheti,ahol a napfény tündértáncot jár és a kertben finom,kis kék meztelencsigák teremnek,melyek elfogyasztása után tudsz repülni,és vad házinyulak is legelésznek ott és béget egy vadászblézer,és közben szól a jazz, a szving meg a blues egy fekete macskáért. És miközben felpillantottam olvasás közben azt vettem észre,hogy piros fű nőtt a linóleum helyén és sok kis puha vakondokkal vagyok beborítva és "környös-körül bőséges csend lett,és a világ maradék részének java kezdett egy fabatkát sem érni."

Zseni,zseni,zseni! Leborulok, Monsier Vian, je t'aime Boris,  és vastaps,véget nem érő.

Olvassatok  Boris Viant !!!

" Mindig csodákra vártam, mint apró gyermek, hogy egyszer igaz legyen, amit mesélnek nekem, hogy lássam az angyalokat és a tündéreket, hogy kicsiny mackócskám életre keljen és dörmögve táncoljon, s hozzám dörgölőddzék, ha mindenki elhagy is. Mindig csodákra vártam! És most is, minden este úgy fekszem le, mint aki reggel talán egy más életben, más emberek közt ébred, és csak ámuldozik majd, hogy mily keserves, mily nyomasztó volt az álma."
Végh György